Az Európai Parlament a farmerek mellé állt, bírósághoz fordulnak a Mercosur-megállapodás ügyében

Az Európai Bizottság brüsszeli épülete (Berlaymont) (Forrás: greece.greekreporter.com)

Mindössze 10 fős többséggel, de az Európai Parlament megszavazta azt a határozatot, amivel a nemrégiben aláírt, Mercosur-tagállamokkal kötött partnerségi és ideiglenes kereskedelmi megállapodásokat az Európai Unió Bíróságához küldik véleményezésre. Ez azt jelenti, hogy a megállapodás ratifikálását akár két évig is elhalaszthatják, mivel a luxemburgi testület 18–24 hónapig vizsgál egy ügyet.

Forrás: index.hu

Index – Külföld – Az Európai Parlament a farmerek mellé állt, bírósághoz fordulnak a Mercosur-megállapodás ügyében

Meggyőződésünk, hogy csak európai és tagállami összefogással védhetőek meg a gazdák, a vidéki munkahelyek és a fogyasztók érdekei. A Kisgazda Polgári Egyesület készen áll arra, hogy minden szakmai és politikai fórumon fellépjen egy igazságosabb, a gazdák érdekeit valóban szem előtt tartó európai politika és benne európai agrárpolitika újjáteremtése érdekében.

Isten, Haza, Család! Kisgazda Polgári Egyesület

Utasítsa el az Európai Parlament az EU-MERCOSUR megállapodás jóváhagyását! | kpe.hu

A magyar kormány, a MAGOSZ és a NAK a magyar gazdák pártján áll, mind a MERCOSUR, mind a Közös Agrárpolitika forrásainak megőrzése kapcsán. Mi nem egy fotó, nem egy videó erejéig állunk a gazdák mellé, hanem mindig ott vagyunk.

Magyar Péter most a gazdákhoz dörgölőzne…