Az EP-képviselők a Katargate után sorra jelentik be az elfelejtett ajándékaikat

Forrás: agrotrend.hu

Az Európai Parlament legkevesebb 53 képviselője sértette meg a magatartási kódexet azzal, hogy késve számolt be a kapott ajándékokról – derült ki a korrupciós botrány kirobbanása utáni hetekben.

Az európai parlamenti képviselők – a korrupciós botrány után – serényen próbálják bepótolni lemaradásukat, és sorra jelentik be ajándékba kapott utazásaikat. A többi között Katartól.

A szálak egyre jobban bonyolódnak.

Sietségüket az országhoz kötődő botrány, a Katargate váltotta ki, amelynek kirobbanása után előzetes letartóztatásba került mások mellett az Európai Parlament egyik volt alelnöke, akinek az otthonában készpénzzel teli táskát rejtegettek.

A feledékeny képviselők egyike a román, a politikai beállítottságát tekintve jobbközép Cristian-Silviu Bușoi, aki 2019 és 2021 között a mára felszámolt, Katarral baráti uniós társaság elnöke volt.

Hivatala tavaly december 12-én az EUobservernek küldött e-mailben azt közölte, hogy a katari baráti társaság, az EP nem hivatalos testülete a világjárvány miatt bevezetett korlátozások miatt, nem utolsósorban az ipari, kutatási és energiaügyi bizottság nagyhatalmú elnökeként végzett elfoglalt munkájára való tekintettel nem volt aktív.

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy nem kapott készpénzt, ajándékot, támogatást, és más módon sem volt érintett, amit be kellene jelentenie a baráti társaság elnöki megbízatása előtt, alatt és után, illetve a tagságának ideje előtt és alatt

jelezte Bușoi hivatala.

A képviselő egy héttel később mégis azt nyilatkozta: Katar finanszírozta business osztályú repülőjegyét, valamint négy éjszakát a dohai Ritz Carlton szállodában, 2020 februárjában. Az irodája egyelőre nem válaszolt, amikor az ellentmondás magyarázatára kérték.

Bușoi és más képviselők nyilatkozata alapján az a kép rajzolódik ki, hogy az Európai Parlamentben sokan elmulasztották a saját maguk által megfogalmazott szabályok betartását, és ezzel vétettek az európai parlamenti képviselők magatartási kódexe ellen.

Bejelentési kötelezettség

A szabályozás szerint az európai parlamenti képviselőknek be kell jelenteniük minden olyan, harmadik fél által szervezett eseményt, amikor utazásukat és elszállásolásukat más fizeti.

A nyilatkozatok beadásának határideje a rendezvényen való részvétel utolsó napját követő hónap utolsó napja.

Ez alapján Bușoi nyilatkozata egészen pontosan 1035 napot késett.

A Katargate kirobbanása óta eltelt két hónapban 103 nyilatkozatot nyújtottak be – számolta össze a Transparency International EU brüsszeli székhelyű civil szervezete. A kötelező nyilatkozatok kétharmadát késve adták be. A Katarhoz fűződő, késedelmes benyújtók egyike Jose Ramon Bauza Diaz, spanyol liberális európai parlamenti képviselő.

Bușoi után Diaz vállalta el az Európai Unió és Katar baráti társaságának felelősségteljes elnöki tisztségét.

Soha egyetlen eurót nem kaptam senkitől érdekképviseletért. Soha fel sem ajánlották

– válaszolta Diaz képviselő szintén tavaly december 12-én az EUobservernek, amely arról kérdezte, vajon kapott-e ajándékot.

Katar vásárolta meg tavaly márciusban Bauza Diaz business osztályú repülőjegyét, és látta vendégül egy éjszakára a Marriot Marquis City Center Doha szállodában – ez áll a képviselő idén január 12-én benyújtott nyilatkozatában. A kötelező nyilatkozat benyújtása 291 napot késett. Bauza Diaz mellesleg az a képviselő, aki a Katargate „katarzisa” óta a legtöbb, szám szerint nyolc nyilatkozatot adott be.

Legkevesebb 53 EP-képviselő sértette meg az Európai Parlament magatartási kódexét – állapította meg a Transparency International EU.

„Azt mondtuk: »legkevesebb«, nem kizárt ugyanis, hogy még mindig vannak olyan képviselők, akik nyilatkozataikban nem számoltak el a múltban történt eseményekről” – írták az elemzők blogjukban.

A Katargate kirobbanása előtt, a teljes parlamenti ciklusban összesen 321 nyilatkozatot nyújtottak be. A botrány javított a képviselők emlékezőképességén: ehhez képest csak az utóbbi két hónapban 103 nyilatkozat érkezett.

Forrás: index.huhttps://index.hu/kulfold/2023/02/20/europai-parlament-katargate-korrupcio-botrany-ep-kepviselo/