Az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek

Fotó Origo
Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, amely birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte középpontba – mondta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

Az egyházfő olaszul mondott homíliájában kijelentette: az emberiség történetét „kielégíthetetlen telhetetlenség” kíséri, annyira, hogy a mai világban az élet értelmét majdnem kizárólag a birtoklás adja, az emberek tárgyakkal igyekeznek megtölteni életüket, ami azonban nem „táplálja” a szíveket.

„Kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük” – jelentette ki Ferenc pápa. Hozzátette, a Betlehemben született gyermek volt az, aki nem mástól vett el, hanem önmagát adta az emberekért. Jézus új életszemléletet mutatott fel, amely a birtoklás helyett a másokkal való megosztást, a másoknak való adományozást helyezte középpontba.

„Nem szabad elmerülni a világiasság és a fogyasztás divatjának szakadékaiban” – jelentette ki Ferenc pápa. Azt kérdezte: hányan állnak készen, hogy kenyerüket megtörjék azokkal, akiknek nem jutott.

Megjegyezte, az életet nem „követelésekkel” kell leélni, „a díványon várakozva” Istenre mintha „már célba értünk volna, és nem lenne szükségünk semmire”. A karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk – mondta Ferenc pápa.

A fényárban úszó Szent Péter-bazilikában bemutatott mise kezdetén Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika főbejáratától a főoltárig vonult. Itt felcsendült a latin nyelvű Kalenda-éneke. Ezután az egyházfő levette azt a kendőt, amely az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus szobrát fedte.

Népviseletbe öltözött gyerekek virágot vittek a szoborhoz Olaszország, Kína, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Panama, Románia és Japán képviseletében. Utóbbi három országba az egyházfő a következő hónapokban készül látogatásra.

Ferenc pápával 40 bíboros és 375 püspök és pap koncelebrált. Mintegy ötezren tudtak bejutni a bazilikába, hívők és a karácsonyi ünnepeket Rómában töltő turisták, többségükben külföldiek. Már hétfő délután óta tömött sorban álltak a Szent Péter-térnél, hogy bejuthassanak a misére: akik nem váltottak előre ingyenes jegyet, azok a Szent Péter-téren kivetítőkön követték a szertartást. Szemmel láthatóan többen voltak, mint tavaly karácsonykor a Rómában rendkívül jó időjárásnak is köszönhetően.

A misén kínaiul imádkoztak a pápáért, angolul a kormányzókért és a nemzetközi intézmények felelőseiért, hogy a népek szolgálatában, a közös jóért és az igazságos világért cselekedjenek, arabul a gyermekekért, franciául a papságért, oroszul a szegényekért és a szenvedőkért. Nem véletlen, hogy az első fohász kínaiul szólt: Vatikán Állam és Peking éppen most egyeztet a kínai katolikus püspökök kinevezését érintő megállapodásról.

A Vatikán bejelentése szerint Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár Irakba utazott és Bagdadban mutatja be az éjféli misét. Innen a kurd Erbil városába utazik tovább. Ez az első alkalom, hogy a Vatikán ennyire magas rangú képviselője Irakba utazott.

Ferenc pápa hétfőn videó-üzenetben üdvözölte az olasz fegyveres erők külföldön szolgáló katonáit.

December 25-én délben a pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, majd Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

Ferenc pápa: az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek

Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa kedden a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva, hogy az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek. Ennek szellemében fejezte ki óhaját, hogy létrejöjjön a béke a palesztinok és az izraeliek, illetve a Szíriában és Jemenben egymással szembenállók között.

Mielőtt a katolikus egyházfő Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra, a Szent Péter-téren összegyűlt tömeghez intézett üzenetében hangsúlyozta: a Jézus által nekünk ajándékozott testvériség nélkül hiábavaló lenne minden erőfeszítésünk egy jobb világ kialakítására, még a legjobb szándékok, tervek is „lélek nélküli struktúrákká” válnának. A pápa szerint minden ember testvér, bármilyen legyen a nemzeti, kulturális, vallási hovatartozása, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak, de képesek tisztelni egymást, és hallgatni egymásra.

„Ez a karácsony segítsen újra felfedezni a testvéri kötelékeket, amelyek egyesítenek bennünket, emberi lényeket, és összekötnek minden népet” – mondta Ferenc pápa hangot adva óhajának, hogy az izraeliek és palesztinok vegyék fel újra a párbeszéd fonalát, lépjenek a béke útjára. Szíria számára is azt kívánta, hogy a háború hosszú évei után ismét rátaláljon a testvériségre.

Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy határozottan cselekedjék egy olyan politikai megoldás érdekében, amely félretenné a pártos érdekeket, s amely lehetővé tenné, hogy a szíriai nép – különösen a saját földjüket elhagyni kényszerültek – ismét békében élhessen saját hazájában. A pápa kifejezte reményét, hogy a nemzetközi közösség közvetítése révén tető alá hozott fegyverszünet nyomán fellégezhet a háború és nélkülözés miatt elgyötört lakosság.

Az egyházfő szólt Afrikáról, ahol – mint fogalmazott – emberek milliói menekültek el földjeikről humanitárius segítség és élelem nélkül. Kifejezte reményét, hogy elhallgatnak majd a fegyverek, és a testvériség új hajnala köszönt be az egész kontinensen.

Külön megemlékezett a pápa azokról a keresztény közösségekről, melynek tagjai a világ több pontján kisebbségben élnek, sebezhetőek vagy figyelmen kívül hagyják őket. „Adja meg az Úr számukra és minden kisebbség számára a lehetőséget, hogy békében élhessenek, s hogy elismerjék jogaikat, főleg a vallásszabadságot” – mondta Ferenc pápa.

MTI, Magyar Idők