Az ellenzék a munka világában kívánja megvívni az elkövetkező választásokat

Forrás MTI, Mtti Fotószerkesztőség, Mohai Balázs

Azt nehéz vitatni, hogy az elmúlt 7 évben Magyarország gazdasági viszonyai korábban soha nem látott mértékben kedvezően változtak. Minden társadalmi rétegnek javult az életszínvonala, de kétségtelenül igen nagy különbségekkel. A kormány tisztában van azzal, hogy társadalmi különbségek csökkentése az elkövetkezendő évek rendkívül komoly feladata. Az ellenzék nagy felelősséget vállal magára, amikor békétlenséget igyekszik létrehozni a munka világában. Közös érdekünk, hogy a politikai vitáinkat a politika terepén vívjuk meg. (kpe)

Varga Mihály: A szakszervezetek által követelt tárgyalódelegációkat a kormány már 2011-ben létrehozta

A kormány nem tervezi a szakszervezetek által követelt tárgyalódelegáció felállítását, mivel ehhez már 2011ben létrehozta azokat az érdekegyeztető fórumokat, amelyeken lehetőség nyílik a szociális párbeszédre – írja a Magyar Idők a birtokába jutott, a képviseletek múlt héten átadott követeléseire adott válaszlevelében Varga Mihály pénzügyminiszter. A levél arra is kitér: folynak az egyeztetések a szakszervezetek által átadott négy pontról is az e célból működő fórumokon; a kormány megvizsgálja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának átadott, mindkét fél által egyeztetett javaslatokat, ha ezt a felek is kezdeményezik. A pénzügyminiszter arra szólította fel a képviseleteket, amennyiben a sztrájkjog és a korkedvezményes nyugdíjazással érintettek helyzetének rendezésére van egységes, konkrét javaslatuk, az érdemi tárgyalások megkezdése érdekében nyújtsák be a VKF részére. MAGYAR IDŐK

Népszava.hu: Megalakult a PDSZ sztrájkbizottsága / Tüntetés volt Békéscsabán

Megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sztrájkbizottsága – számol be a Népszava. Szűcs Tamás PDSZ-elnök a lapnak elmondta, a cél továbbra is az, hogy egy közös szakszervezeti sztrájkbizottság jöjjön létre, így várják a többi érdekvédelmi szervezet sztrájkbizottságainak megalakulását.

A Független Rendőr Szakszervezet közleményben jelentette be, hogy támogatja az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZDB) négypontos követelését – írja a 444.hu. A szakszervezet szerint 2010 óta a kormány több lépésben indokolatlanul korlátozta a hivatásos rendőri állomány alapvető jogait és növelte kötelezettségeit, anélkül, hogy a többletkövetelmények megfelelő ellentételezését biztosította volna. Hozzátették: a törvényes eszközökkel fellépő szakszervezetekkel szolidaritást vállalnak.

Szombathelyen rendkívüli képviselői ülésen határoztak arról, hogy a város cégeinél nem vezetik be a túlóratörvényt – idézi fel a 444.hu. A térség országgyűlési képviselője, Hende Csaba ezzel kapcsolatban a Vaol.hu-nak adott pénteki interjújában elmondta, hogy a „munka törvénykönyve módosítása csak mondvacsinált ürügy volt a Gyurcsány Ferenccel teljesen összenövő ellenzék számára, ami köré megszervezhette az agresszív, többfelvonásos botrányelőadását”.

A munka törvénykönyvének módosítása, valamint a kormány ellen tüntettek parlamenti és azon kívüli ellenzéki pártok szombat este Békéscsabán. A tömeg az ellenzéki pártok zászlaival, „Ellenállás!” molinóval felvezetve, „Nem félünk!”-et skandálva vonultak fel a város főutcáján, majd a városháza előtt hallgatták meg a Békéscsabára érkezett ellenzéki politikusokat. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról tájékoztatta hallgatóságát, hogy már 400 ezer aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez. A demonstráción rajta kívül felszólalt Vadai Ágnes DK-s, Bősz Anett MLP-s, Varga-Damm Andrea jobbikos, Tordai Bence párbeszédes és Donáth Anna momentumos poltikus is. 444.HU, NEPSZAVA.HU, HVG.HU, MTI