Az élelmiszer-hamisítás visszaszorítása óriási kihívás

Fotó: Shutterstock

A Nébihnek eddig 11 milliárd forintnyi adó- és áfaelkerülést sikerült megelőznie élelmiszerrel kapcsolatos visszaélések felderítésében – nyilatkozta a Magyar Időknek Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerbiztonságért felelős államtitkára.

Zsigó Róbert szerint az eredményeket látva a jövőben további területekkel bővítik a kiemelt ügyek igazgatóságának feladatkörét. A következő években 8 milliárd forintból egy egységes, központi laborbázist kaphat a hatóság.

Zsigó Róbert a lapnak elmondta, hogy a kábítószer-kereskedelem után ma az élelmiszerrel kapcsolatos visszaélések teszik ki a feketegazdaság legnagyobb szeletét. Ismertetése szerint, amikor 2012-ben létrehozták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) és azon belül a kiemelt ügyek igazgatóságát, a céljuk az volt, hogy visszaszorítsák a visszaéléseket az ágazatban. A gyors reagálású, országos hatáskörrel rendelkező egység felderítési aránya megközelíti a 95 százalékot.

Közölte, hogy szeretnék tovább emelni az ellenőrzés hatékonyságát, egyrészt az élelmiszerrendészek jogosítványainak szélesítésével, másrészt minél több, stratégiailag vagy a feketegazdaság elleni küzdelem szempontjából fontos terület központi ellenőrzés alá vonásával.

Az államtitkár ismertette, hogy ma Magyarországon összesen 47 tanúsító védjegy és 11 ezer olyan megjelölés létezik, amelyet élelmiszereken használnak a gyártók. Ha egy vásárló bemegy a boltba, óriási termékválasztékkal találkozik, az eligazodásban ráadásul a védjegyek sem tudnak segíteni, hiszen olyan sokféle létezik belőlük. Ezen a téren rendet kell tenni – hangsúlyozta.

Közölte, hogy nem újabb védjegyet szeretnének létrehozni, hanem olyan állami rendszert, amely kiválthatja az összes többi minőségi emblémát. Így ha valaki az állami rendszer logóját látja, akkor biztos lehet abban, hogy kiváló minőségű, egészséges és magyar termékkel van dolga – olvasható a Magyar Időkben.

(MTI, origo.hu)