Az átlagtól elmarad, de a tavalyihoz képest mégis jobb az őszi árpa termés

Fotó magyarmezogazdasag.hu

A tavalyi aszályos évhez viszonyítva több, de az átlagosnál még mindig alacsonyabb a termésátlag a learatott őszi árpa viszonylatában. A búza még nincs teljesen betakarítva Békés vármegyében és a kukorica és napraforgó termés is később kerül majd sorra.

Ahogy azt Kozsuch Kornél, a Békés Vármegyei Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta a vármegyében mintegy 45 ezer hektáron termelt őszi árpa aratása végett ért. Országosan is, de vármegyei szinten is elmondható, hogy a tavalyi év aszályos időszakához képest kétszeres, néhol háromszoros lett a termésátlag, pedig több ényező is hátráltatta a gazdákat.

– A megnövekedett műtrágyaárak a jelen gazdasági helyzetben hozzájárultak az átlag alatti termésszinthez, ám ez még így is jobb a tavalyi esztendő termésénél. Igaz az is, hogy a hiánbyzó csapadék még nem táplálódott vissza a talajba kellő mértékben – mondta a NAK Békés vármegyei elnöke.

A búza aratásának is a végefelé járnak már a mezőgazdasági szakemberek, de a kukorica és a napraforgó betakarítása még csak ezután következik. 

– Ezek esetében – emelte ki Kozsuch Kornél – szintén sok csapadékot igénylő növényekről beszélünk, de eddig ígéretesnek látszik a terméshozam és reménységre ad okot a jelenlegi helyzet.

Forrás: behir.hu

https://behir.hu/az-atlagtol-elmarad-de-a-tavalyihoz-kepest-megis-jobb-az-oszi-arpa-termes