Az amerikai képviselőház döntött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonásáról

Forrás: Wikipédia

Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról. Az amerikai kongresszus alsóháza (képviselőház) csütörtökre virradóan külön-külön szavazott a demokrata törvényhozók által megfogalmazott két vádpontról. Először 230:197 arányban azt fogadták el, hogy az elnök felelősségre vonható a hatalommal való visszaélés miatt, majd 229:198 arányban megszavazták az eljárás lefolytatását a második vádpontban, a kongresszus akadályozása címén is.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök a voksolás után tartott sajtótájékoztatóján az Egyesült Államok számára „nagyon szomorúnak”, de az alkotmányosság szempontjából „nagyszerűnek” nevezte az impeachment megszavazását. Az elnöki hivatal, a Fehér Ház közleményben reagált a voksolásra. Hangsúlyozta, hogy Donald Trump meggyőződése szerint a szenátus helyreállítja majd a törvényes rendet, és tisztázza őt a vádak alól. Donald Trump szerdán este – a szavazás idején – egy michigani kisvárosban tartott nagygyűlést. Ott arra szólította fel híveit, hogy jövőre a félidős választásokon „küldjék a pokolba” Nancy Pelosit. Az elnök szerint a szerdai szavazás csupán azt mutatta, hogy a demokrata párti politikusok „mély gyűlölettel és megvetéssel” viseltetnek a szavazók iránt. MTI