Az államfő elrendelte az egészségügyi törvény kihirdetését

portfolio.hu

A Polgári Kisgazdák álláspontja szerint a szükséges egészségügyi reform területén a törvény elfogadása csak első lépés lehet. A törvény következtében előálló új helyzetre, azok megoldására további törvényjavaslatoknak kell érkeznie. Megítélésünk szerint a szükséges törvényeket kormányrendeletekkel nem lehet pótolni. (kpe)

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményben az államfő azt írta: a törvénnyel szemben megalapozott alkotmányos kifogás nem támasztható, a még nyitott kérdésekre a végrehajtási rendeletek a törvény hatályba lépéséig választ adhatnak. Az államfő aláhúzta: a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.

A Népszava arról ír: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szerint „pánikot keltett a szakdolgozók között az új szolgálati törvény”. A kamara országos felmérésében a válaszadók csupán 6 százaléka jelezte, hogy aláírja az új szolgálati jogviszonnyal járó új munkaszerződését, 31 százalékuk nem tervezi aláírni, 63 százalék még nem döntötte el. A lapnak Babonits Tamásné, a MESZK alelnöke elmondta: levelet küldtek Pintér Sándor belügy-, és Kásler Miklós humánminiszternek, melyben jelezték, milyen kockázatokat látnak a felmérés adatai alapján, és egyeztetést kértek a módosításokról.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Start szerdai műsorában a Pintér Sándorral folytatott keddi megbeszélésről azt közölte: a miniszter a kirendelés és a másodállás ügyében további vizsgálatot kezdeményez majd.

MTI, NEPSZAVA.HU, 444.HU