Az Alföldön egyedülálló látnivalók – Így alakul(t) a CsabaPark fejlesztése

Fotó: behir.hu

A CsabaPark eddigi fejlesztéseiről, a jelenlegi folyamatokról és a jövő terveiről tájékoztatta hírportálunkat Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere.

Békéscsaba, a kolbász fővárosa

A beruházás első ütemében a város legnagyobb turisztikai fejlesztése a Csabai Kolbászfesztiválhoz kapcsolódó, 2014. szeptemberében több, mint 1 milliárd forint támogatással megvalósult a „Csaba Park – Hagyomány és gasztronómia” című kiemelt projekt. A pályázatban a városi parkerdő területére több olyan új elem is épült, amely alapját képezheti helyszínként a Csabai Kolbászfesztiválnak – fogalmazott Hanó Miklós. Mint mondta: a projekt három főbb elemből: a Kolbászudvar, a rendezvénycsarnok és az Óriások konyhája tematikus park kialakításából állt.

A Kolbászudvar a kolbászkészítés hagyományait mutatja be a kolbászmúzeum, az ehhez kapcsolódó technológiáját ismerteti a kolbász-készítést bemutató épület és a gasztronómiai hagyományokat jeleníti meg, illetve az előállított termékeket is meg lehet kóstolni az étteremben – ismertette az alpolgármester.

– Ez a hármas épületegyüttes szoros kötelékben tárja a látogató elé a kolbászkészítés hagyományait a jelenkor adta, modernizált technológiával, amely párosul a helyszíni étterem kulináris élvezetével. A látogató a helyi technológiai folyamat részeként – amelyet saját maga is megtapasztalhat – előállított termékeket fogyaszthatja el az étterem hangulatos falai között. A Kolbászudvar továbbá a helyi kolbászkészítő őstermelőknek is bérvágási lehetőséget biztosít – hangsúlyozta.

A rendezvénycsarnok a fesztiválhelyszín projekt elengedhetetlen eleme, jellemzője az egyedi, fatartós szerkezet, amely már önmagában a CsabaPark egyik látványeleme. A csarnok két funkciót szolgál.
– Egyrészt a rendezvényeknek egy olyan központi helyet biztosít, amely akár kedvezőtlen időjárási körülmények között is képes fogadni a látogatót. Másrészt olyan többfunkciós épület, amelyben könnyűzenei rendezvények, illetve vásárok, kiállítások is megrendezhetők nagyobb átalakítások nélkül – emelte ki az alpolgármester.

Ismeretszerzés az Óriások konyháján keresztül

A családbarát pihenés és a turizmus jegyében az „Óriások konyhája” biztonságos, kreatív ügyességi és egyedi elemekkel ellátott tematikus park, amelynek célkitűzése a gyermekfelügyelettel egybekötött programok kialakítása, az egészséges alapanyagok, a gasztronómiai alapismeretek és a mozgás örömének összekapcsolása a gyermekek részére. Míg a felnőttek a Kolbászudvarban és a számukra megszervezett rendezvényeken ismerkedhetnek meg a gasztronómiával, addig a gyermekek játékos módon barátkozhatnak meg az óriások húsdarálóján, kolbásztöltőjén és számos egyéb, konyhai eszközén keresztül az ételkészítés folyamatával és a magyaros különlegességekkel.

A második ütemben a „CsabaPark – Hagyomány és gasztronómia” című kiemelt projektben – az eredeti elképzelésekhez képest – csak részben teljesülhettek a tervek – tájékoztatott Hanó Miklós. Hozzátette: a költségkorlátok betartása egyben azt is jelentette, hogy olyan, a fesztivál megrendezéséhez szükséges, alapvető funkciókat nem sikerült kivitelezni, amelyek meghatározó szerepet töltenek be a Csabai Kolbászfesztivál megrendezése kapcsán is.

A második ütemről az alpolgármester elmondta: Békéscsabán jelentős hagyományai vannak a kolbászkészítésnek, illetve ehhez a tevékenységhez számos program is köthető. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb a Csabai Kolbászfesztivál, amelynek látogatóközönsége évről-évre nő. A nemzetközi hírűvé vált fesztivál jelenlegi helyszíne már nem elegendő a folyamatosan növekvő látogatószám színvonalas kiszolgálására – emelte ki.

– Jelentős részben ezek a tények generálták azt az elképzelést, amely szerint a fesztivál kulturált lebonyolításához szükség van egy olyan helyszínre, ahol az egyre növekvő igényeket optimálisan ki tudja elégíteni, illetve infrastrukturális eszközei lehetővé teszik ennek további, jelentős fejlesztését is – mondta az alpolgármester.

Kikapcsolódás az egész családnak

A park nagy hangsúlyt fektet a családok- és a gyermekek „megszólítására”, ezért a megépítendő épületek mindegyike család- és gyermekbarát. A teljes tervezési terület helyi védettség alatt áll, amely még vonzóbbá teszi a beruházást, különösen az egyedülálló környezet miatt.

A város fesztiválparkjaként kiépülő CsabaPark fejlesztésének első ütemében megvalósuló, területileg integrált attrakciók még nem indokolták egy fogadóépület létesítését. A II. ütem fejlesztései azonban éppen arra törekszenek, hogy a több ponton és hosszabb sétákkal elérhető helyszínek kiépítésével szélesítsék a fesztiválpark térképét – indokolta a Körte sori fogadóépület és a Bormúzeum-virtuális kiállítótér létrehozását.

Középpontban a pálinka és a bor

– A Körte sori fogadóépület Stark Adolf munkásságának elismeréseként kívánja bemutatni a szőlőtermesztés, valamint a borkészítés hagyományait. A tervek között szerepel a Csabagyöngye szőlőültetvény, valamint a CsabaPark rendezvényeinek összekapcsolása annak érdekében, hogy a látogató ne csupán a végeredményt, hanem a termőterület kialakítását, a termesztést, valamint az ehhez kapcsolódó technológiai- és feldolgozási folyamatokat is interaktív módon ismerje meg. A CsabaParkba a Körte sor felől belépve olyan épületbe érhet a látogató, ahol az erre kialakított bemutatókon keresztül megismerheti a szőlőtermesztés és a borkészítés hagyományait. A fogadóépület biztosítja a látogató kényelmét, egyben ellátja a fesztiválpark információs feladatait. Mindemellett rendezvényeknek, kiállításoknak, koncerteknek, gyerekfoglalkozásoknak is helyszínéül szolgál – részletezte Hanó Miklós.

A Fogadóépület teljesen akadálymentesített, amelyhez kapcsolódóan a CsabaParkot innen megközelítő látogatóknak útmenti parkolókat és kerékpártárolókat alakítanak ki.

A Látogatóközpont, a Pálinkamúzeum és a virtuális kiállítótér több szempontból is fontos eleme a fejlesztésnek – húzta alá az alpolgármester. A látogatóközpont amellett, hogy tájékozódási pontot nyújt, impozáns belső térrel rendelkezik, amely alkalmas konferenciák, bemutatók, egyéb családi és céges rendezvények megtartására.

– Az épület fő funkciója a pálinkakészítés hagyományainak bemutatása, valamint az ehhez kapcsolódó eszközök, dokumentumok és leírások ismertetése. A bormúzeumhoz hasonlóan cél a Csabagyöngye szőlőültetvényhez kapcsolódó együttműködés részeként, a látogatókkal való interaktív program, vagyis a pálinkakészítés. Az épület hasonlóan a korábban megvalósított fejlesztésekhez, a hagyományos, szlovák kultúra jegyeit hordozza magán, ezzel is hangsúlyozva a hagyományokra épülő jelleget. Az épület energiaigényét napelemes megújuló energia biztosítja – emelte ki.

A Parkerdő elérhetősége és természeti adottságai, valamint elhelyezkedése miatt alkalmas szabadtéri zenei- és kulturális nagyfesztiválok helyszínéül – ismertette az alpolgármester. Mint mondta: a kolbászkészítés hagyományosan a téli-, kora téli időszakban végzett tevékenység. Ahhoz, hogy a CsabaPark az októberi, Csabai Kolbászfesztivál helyszíne lehessen, szükséges volt két szabadtéri fesztiválhelyszín kialakítására. A fejlesztés eredményeképpen biztosítva lesz az, hogy rossz időjárási körülmények között is szabadtéri (sátras) rendezvényt szervezhessenek a helyszínen.

Egy igazán zöld fesztiválhelyszín

Hanó Miklós kitért arra is, hogy a harmadik ütemben a Zöld város program részeként fejlesztik a CsabaParkot. Mint mondta: Békéscsaba egyik legnagyobb zöldfelületi eleme és legnagyobb helyi jelentőségű természetvédelmi területe a Parkerdő.

– A fő cél az, hogy a Parkerdő 43 hektáros erdőterületének rendbetétele és ezt követően pedig a folyamatos karbantartása. Fontos a beteg vagy tájidegen fajok eltávolítása és az aljnövényzet folyamatosan kezelése. Azt próbáljuk elérni, hogy a helyszín vonzó és attrakciókon túl is sűrűn látogatott színfoltja legyen a városnak – emelte ki.

A tervezett sétautak az erdőterületen helyezkednek el, amelyek a CsabaPark teljes területét lefedik. A fejlesztés során a Parkerdő területén három helyszín lesz elérhető a kilátogatók számára: a Kolbászfesztivál fesztiválhelyszíne az étteremmel és kolbászmúzeummal, a Gabonamúzeum, valamint a Csabai Kolbász élménypark. Ezek a területek sétautakkal kapcsolódnak össze.

– Az erdőterületen többfajta sétaút lesz kiépítve. A sétaút 5 kilométer hosszú lesz az erdő területén, fa szegéllyel, szórt mulcs burkolattal és pihenőhelyekkel ellátva. A tervezett fejlesztés és a park bekapcsolódott a gabonamúzeum, illetve az időközben létesülő állatsimogató területébe is. Az erdei tó és a Csabai Kolbász tematikus park mellé szilárd burkolatú sétaút létesült térvilágítással. Itt a tó melletti, illetve a tóhoz tartozó építmények és eszközök elhelyezése történt meg, gondolok itt a hídra, a stégre és a padokra. A Parkerdőt kettéválasztó út szilárd burkolatú sétányként lett kiépítve, szintén térvilágítással. Ezáltal kapcsolat létesült a Csabai Kolbász tematikus park és a Kolbászfesztivál rendezvényterület projektelemei között – ismertette.

Szállóból szolgáltatóház

Az önkormányzat tulajdonában lévő korábbi Trófea szálló szolgáltatóházzá történő átalakítása is a projekt egyik célja volt – tette hozzá. A fejlesztés során az épület energetikai korszerűsítése történt meg, valamint funkcionálisan egy szolgáltató épület kialakítása valósul meg, amely a CsabaPark „motorja” lesz – emelte ki Hanó Miklós. Hozzátette: a park irányítása ebben az épületben lesz elhelyezve, valamint az épület biztosít lehetőséget a kilátogatók részére különböző szolgáltatások igénybevételére, például kerékpárkölcsönzésre, valamint jegyek vásárlása.

Békéscsabán az atlétika mint sportág nagy hagyományokkal és szép eredményekkel büszkélkedhet. A futást és gyaloglást sok békéscsabai lakos űzi hobbisportként – emelte ki az alpolgármester. A CsabaParkban gumiborítással elkészített futópálya ezeknek az embereknek a futás, illetve gyaloglásigényét kívánja kielégíteni. A rekortán futópálya a Parkerdő területén, az erdő nyiladékait követve lett kialakítva, mintegy 3,2 kilométer hosszúságban.

Hanó Miklós arról is beszélt, hogy a Körte sori fogadóépület – bormúzeum mellett kapott helyet a tematikus játszópark, amelynek elemei főként a Csabai kolbászhoz köthetőek, azok a csabai kolbásszal kapcsolatos munkálatokat mutatja be játékos módon.

A tematikus parkhoz szorosan kapcsolódik a domb nyugati oldalán létesített csúszdapark, amely 4 darab különböző hosszúságú csúszdából áll.

A Modern Városok Program révén valósul meg a negyedik ütem

A Modern Városok Programban megvalósított fejlesztési csomagnak az elsődleges célja az, hogy az eddig szórt fejlesztéseket tartalmazó kínálat egységgé formálódjon annak érdekében, hogy egy komplex szórakozást nyújtó gasztronómiai-, élménypark létesüljön Békéscsabán – ismertette az alpolgármester.

Hanó Miklós kifejtette, hogy a kolbászkészítést bemutató tér feladata az lesz, hogy a kolbászkészítés technológiáját kézzelfoghatóvá, láthatóvá tegyék a kilátogatók részére, ezzel bemutatva azt, hogy a hazai alapanyagból milyen technológiával készül a Csabai Kolbász.

– A tervezés, majd a kivitelezés során olyan speciális műszaki megoldások lettek megvalósítva – például a technológia nyomon követésére üvegfal beépítése – amelyek egyedülálló módon mutatják be a kolbászkészítést és a hozzá kötődő hagyományokat. Az üzem jelenleg marginális üzemként működik, de a város célja az, hogy egy európai uniós normáknak is megfelelve működjön, amely az egész ország területén értékesíthet minőségi termékeket. Az elgondolás sikerességét mutatja, hogy a projekt megvalósítása óta a városban további két „CsabaPark” húsbolt megnyitása vált szükségessé, amely képes biztosítani a széleskörű igények kielégítését – emelte ki.

Hanó Miklós hozzátette, hogy a Kolbászudvar a CsabaPark első ütemben megvalósult fejlesztésének központi eleme, amelynek népszerűsége az ott előállított termékek minőségének köszönhetően felfelé ívelő tendenciát mutat. Az érdeklődés elsősorban a tisztán hazai alapanyagokból összeállított termékeknek köszönhető.

– A projekt átadása óta eltelt időszakban fogalmazódtak meg azok a konkrét fejleszteni kívánt területek, amelyek a sikeres működtetés alapfeltételeit képezhetik. Ezen cél megvalósítása érdekében a kolbászkészítést bemutató üzemet szükséges bővíteni. Az eddigi igények a jelenlegi kapacitásokat jóval meghaladják, ezért a szükségletek kielégítése érdekében a kolbászüzem kiadó helyiségének kialakítása történik meg. Továbbá az üzem helyiségei is bővülnek. Egy kolbászérlelőt, egy hűtőkamrát, két perzselő helyet kell kialakítani és a jelenlegi vágóteret tovább bővíteni – ecsetelte az alpolgármester.

A korábbi tervekben szerepelt a rendezvénycsarnok légtechnikájának a kiépítése, de az később forráshiány miatt nem lett megvalósítva. A rendezvénycsarnok a 2700 négyzetméteres alapterületével főként nagyrendezvények idején szolgál helyszínül, ahol 600-800 ember fogadására van szükség.

Snowboard pálya Békéscsabán?

A békéscsabai önkormányzat 2009-ben önerőből épített egy 14 méter magas, 120 méter futósíkkal rendelkező, egy hektár alapterületű dombot, azzal a céllal, hogy oda egy télen is használható pályát építsen – tájékoztatott az alpolgármester. Hanó Miklós úgy fogalmazott, hogy a domb megépítése több okból is rendhagyónak tekinthető. Részletezte, hogy a térség jellege miatt a domb a Park egyik legnagyobb attrakciója, amely önmagában is látványosságot kínál a kilátogató számára. Továbbá Békéscsaba 150 kilométeres vonzáskörzetében hasonló élményt nyújtó programelem nem található.

A hófánkcsúszda kialakítása érdekében a domb csúszófelületének egy része műanyag burkolattal lesz lefedés, amely télen és nyáron is használható lesz szánkózásra és síelésre is egyaránt.

– A hófánkcsúszda pálya célja a környéken élők szórakozási, síelési, valamint egyéb kalandvágyának kielégítése, illetve a gyermekek maximális szórakozási, sportolási lehetőségének a megteremtése. Az épített műanyag borítással ellátott domb előnye, hogy a használatában nem beszélhetünk holtidőről, hiszen egész évben maradandó élményt nyújthat, mind síelés, snowboardozás, mind a szánkózás, és a csúszkálás szerelmeseinek. A domb tetején helyet biztosítunk egy egyszerű fából épített kilátónak, így aki csak sétálás vagy pihenés miatt keresi fel a dombot, annak lehetősége nyílik a domb tetején elhelyezett „mini” kilátóból megtekinteni a környéket – taglalta az alpolgármester.

Mászótorony és ügyességi mászópálya kialakítása is folyamatban van – ismertette Hanó Miklós. Mint mondta: a Parkerdő területe a legalkalmasabb helyszín az ügyességi pályák elhelyezésére és üzemeltetésére, amelyek alapvető funkciója a sport szeretetének erősítése, mozgásvágy kielégítése, összetartó túrák szervezése és szórakozás nyújtása gyermekek és felnőttek részére egyaránt.

– A pálya drótkötéllel kifeszített mászó elemekből, illetve különböző nehézségi fokozatú, egyéb, koncentrációt és egyensúlyt igénylő egységekből áll, amelyek teljesítése kihívást jelent mind a gyermekek, mind pedig a felnőttek számára. A pálya úgy lesz összeállítva, hogy az több korosztály igényeit képes legyen kielégíteni. Véleményünk szerint jelentős számú látogatót vonzana a mászótorony, mivel ezen sport kedvelői sem találhatnak Békéscsaba környezetében hasonló szórakozási lehetőséget. Az új lehetőséggel ezen extrém sportot kedvelőknek nyújtanánk tartalmas szórakozást, gyermekek részére pedig egy kisebb mászófalat létesítünk majd – részletezte.

Arról is beszélt, hogy a kilátóról indul egy olyan drótkötélpálya, amely átível az erdei tó fölött. Hanó Miklós kifejtette, hogy közel 20 méteres magasságból, drótkötélpályán lecsúszva lehetne megközelíteni a tó szemközti oldalát. A megvalósítás helyszíne helyi természetvédelmi védettség alatt áll, ezért a kivitelezés során a beruházó törekszik a természetes, környezetbe jól illeszkedő építmények kialakítására, azok természetes vagy természetközeli anyagból történő megépítésére – tette hozzá.

A CsabaPark közvetlen szomszédságában helyezkedik el a Gabonamúzeum területe, amelyen egy szélmalom is található. Hanó Miklós tájékoztatott, hogy a malom az utóbbi időben nem kapott kellő gondoskodást, így több szerkezete elavult. Elsőként a tetőfedésre használt zsindely cseréje, valamint a tetőszerkezet korhű felújítása indokolt. A vitorlák szerkezete több helyen korhadt, így azok cseréje is szükséges. A felújítás során a malom és annak mechanikai szerkezete lesz felújítva, ahová a tervek szerint egy információs pontot és egy kiállítóhelyet hoznának létre.

– A malomban és a környezetében olyan egykori használati tárgyakat és információs táblákat kíván a beruházó elhelyezni, amelyek a CsabaPark gasztronómiai tematikájához kapcsolódva hivatottak bemutatni a paraszti élet mindennapjait, kiemelt hangsúlyt helyezve a malom, mint ipari műemlék egykor nagy jelentőségére és használatára, működésére – tette hozzá az alpolgármester.

Forrás: behir.hu