Az alapkamat csökkentése 1600 milliárdos megtakarítást hozott

A kép forrása: civishir.hu.

Az alapkamat 610 bázispontos csökkentése 2012 augusztusa és 2017 vége között 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a költségvetés számára, egyedül 2017-ben 610 milliárd forint volt a megtakarítás, míg az idén várhatóan további 800 milliárd forintot spórolhat meg így a büdzsé – közölte Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden za Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén. A parlamenti testület a Magyar Nemzeti Bank 2017. évről szóló üzleti jelentését és beszámolóját vitatta meg, az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot 10 igen és 3 nem szavazat mellett támogatta a bizottság. Matolcsy György elmondta: tavaly az MNB sikeres és eredményes évet zárt. Hangsúlyozta: a jegybanki lépések összhangban voltak az MNB-re vonatkozó törvényi kötelezettségekkel, a középtávú inflációs cél fenntartható elérésével és az elsődleges cél veszélyeztetése nélkül a reálgazdaság megfelelő ösztönzésével. Jelezte továbbá: versenyképességi fordulatot kell végrehajtani, ennek segítésére fogalmazta meg a jegybank saját, 180 pontból álló javaslatcsomagját annak érdekében, hogy továbbra tartós növekedési pályán maradjon az ország. MTI

KSH: Szeptemberben 3,6 százalékkal nőttek az árak

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál; augusztushoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Utoljára 2013 januárjában volt ennél nagyobb az éves infláció. Az év első kilenc hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal nőttek. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok és a dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben. MTI

A lakossági megtakarítások a stabil gazdálkodás biztos hátterét jelenthetik. Az a helyzet azonban, hogy nem tartható fent tartósan a bankokba elhelyezett megtakarítások kamathozadék nélküli növekedése. Ma számos esetben a kezelési költség meghaladja a kamatot, így a megtakarításnak negatív a hozama. Várjuk, hogy az MNB mindig nagyon kreatív vezetése megtalálja ezen a téren is a helyes egyensúlyt. (kpe.hu)