Átrendezte a lakáspiacot a falusi csok/ a KPE változatlanul a munkahelyeket sürgeti a kistelepüléseken

Fotó Juhári Andrea, boon.hu

Örvendetes fordulatot jelentett a kormányzat fejlesztési politikájában, hogy a nagy és közepes városok mellett nem mondott le a falusi életforma fenntartásáról. Szükségesnek tartjuk ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy a lakásépítések átmenetileg munkalehetőséget biztosítanak, de a tartós életpályához, a biztonságos családalapításhoz a munkahely elengedhetetlen.

Az elkövetkező évek feladata lehet, hogy a kis- és középbirtok számára, de ezt meghaladóan a helyben maradó fiataloknak munkahelyet a mezőgazdasági termelésben úgy tudjunk biztosítani, hogy ne csupán a bérmunka lehetősége legyen a jövő, de a földtulajdon-szerzés is kellő szorgalommal, tanulással elérhető legyen.

A jelenlegi koronavírus járvány erőteljesen bizonyította, hogy a lakóhellyel azonos munkahely lehetősége mind az egyén, mind a közösség számára előnyös. A feldolgozóipar közeli telepítése a mezőgazdasági termeléshez, az abból élőkhöz, a biztos és tartós otthonteremtés fontos feltétele. (kpe)

Ugyan hat év után tavaly már csökkent a lakáspiaci adásvételek száma, a községek részesedése a forgalomból érdemben nőtt, nem kis részben a falusi családi otthonteremtési kedvezménynek (csok) köszönhetően – írja a hétfői Magyar Nemzet.

A napilap ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kiadványának adatait, amelyek szerint bár a korábbi években az is előfordult, hogy minden harmadik használt lakás Budapesten cserélt gazdát, 2019-ben a főváros részesedése alig érte el a húsz százalékot.

A fővárosihoz hasonlóan alakult a megyeszékhelyek súlya, míg a kisebb települések aránya magasabbra, hatvan százalékra nőtt. Az összegzés szerint a lakáseladások számának tényleges emelkedéséről csak a községek esetében lehet beszélni, amely növekedés a falusi csok hatásának tulajdonítható.

A 2486 preferált kistelepülésen elérhető támogatás 2019. júliusi bevezetése utáni fél évben mintegy 19 ezer lakást adtak el a vonatkozó rendelet által kijelölt körbe tartozó településeken,ami 12 százalékkal haladta meg a megelőző év azonos időszakában történt értékesítéseket.

Eközben minden más településkategóriát nézve az eladások csökkenése volt jellemző tavaly.

Az idei első negyedévben a szóban forgó helységekben további csaknem ötezer lakás cserélt gazdát, így a rendelet kihirdetése utáni kilenc hónapban az eladott lakások száma meghaladta a 24 ezret. Ez nem azt jelenti, hogy minden adásvétel a falusi csokkal zajlott.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának összegzése szerint idén májusig mintegy tízezer család igényelte a falusi csokot.

A KSH számai azt mutatják, hogy 2019 harmadik negyedévében az érintett településeken átmeneti, 12 százalékos drágulást idézett elő a vonatkozó szabályozás megjelenése. Az árak emelkedése ezután fokozatosan mérséklődött, és 2020 első negyedévében már visszatért a többi községre jellemző irányhoz.

Forrás: MTI, origo.hu