ÁSZ: Függesszék fel a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatását!

Maroknyi ember, nagy hangerővel. Demonstrál a Momentum. - MTI fotó

A Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezi az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerdán azt is közölte, hogy az ügyészséghez továbbítja a két párt kampányfinanszírozásának vizsgálatánál feltárt tényeket, körülményeket. Az ÁSZ lezárta a Párbeszéd és a Momentum ellenőrzését.

Az ÁSZ szerint a Párbeszéd esetében felmerül, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, továbbá a Párbeszéd túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást. Felmerül továbbá, hogy a Párbeszéd olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik – tudatták. Az ÁSZ szerint a Momentum esetében szintén felmerül, hogy nincsenek valós számlák és teljesítés a párt közzétett elszámolása mögött, s a párt törvényellenesen nem, vagy nem teljes körűen, illetve nem kampánycélra költötte el a támogatást. Felmerül továbbá, hogy a Momentum túllépte a törvényben meghatározott finanszírozási korlátozást, illetve a párt olyan tiltott hazai vagy külföldi támogatásokból is finanszírozta a kampányát, amely a párttörvényben rögzített tilalomba ütközik. (Forrás: MTI)

A Polgári Kisgazdák az t azért érdeklődéssel várják, hogy az választásokon nagy összegű támogatásokat felvett kamu-pártok mikor számolnak el. (KPE)