Apró lépésekkel lépnek előre

Fotó: szon.hu

Az elmúlt napokban megyénk több településén is megfordult Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Járt Zajtán, Érpatakon és Terem községben is, látogatása során helyi fejlesztéseket, sikeres beruházásokat tekintett meg.

A Magyar Falu Program célja a kistelepüléseken tapasztalható népességcsökkenés megállítása, a vidék vonzóvá tétele, olyan beruházásokkal, amelyek a falvakban élők komfortérzetét növelik.

A két éve meghirdetett programban a falusi csok, az alacsonyabb rendű útszakaszok felújítása, valamint a helyi életminőség javítását célzó kis léptékű falusi fejlesztések támogatására juthat állami forrásból.

– Térségünkben 55 nyertes pályázatnak köszönhetően több mint 700 millió forint értékben valósulhattak meg fejlesztések: orvosi rendelők, óvodák, szolgálati lakások, közösségi terek, járdák, utak felújítása, orvosi eszközök, műszerek, falubusz beszerzése.

Az eddig elért szép eredmények alapján remény van a falvakban a helyben maradásra, a népességcsökkenés megállítására, sőt egyre többen költöznek vidékre – emelte ki a program sikereit dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő.

Otthon, lakhatás

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a falusi csok a legnagyobb népességcsökkenést elszenvedő kistelepüléseken élő családok lakhatási programja.

Gyermekvállalástól függően akár 10 millió forint vissza nem terítendő támogatás igényelhető használt lakóingatlan vásárlására és egy­idejű korszerűsítésére, vagy 5 millió forint már meglévő otthon felújítására.

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy tavaly és az idén összesen 100 milliárd forint értékben 800 kilométernyi alacsonyabb rendű útszakaszt újítanak fel országos viszonylatban. Ezzel az intézkedéssel a munkába járás feltételeit szeretnék megkönnyíteni.

Sok kicsi sokra megy

Mint az ismert, éppen megyénkben, Érpatakon adták át az első olyan útszakaszt, ami a Magyar Falu Programban valósulhatott meg, a község azóta sikeresen pályázott a temető, valamint az óvodaudvar játszóterének fejlesztésére, a „helyi egyházi közösségi terek fejlesztése” alprogramra az Érpataki Görögkatolikus Egyházközség nyújtotta be kérelmét – említette Nagy Imre Attiláné polgármester.

Terem községben az elmúlt 6 hónapban három beruházást közel 50 millió forint támogatásból sikerült megvalósítani.

Az orvosi rendelő felújítása, orvosi eszközök és műszerek beszerzése vált lehetővé, és egy falubuszt is vásárolt a települést.

– Továbbá pályázatot adtunk be közösségi tér ki- és átalakítására, a művelődési ház felújítására, ezek a projektek foglalkoztatásbővítést is nyújtanak.

Ezenkívül szeretnénk felújítani az iskolánkat, az Erdőalja utcát és a ravatalozót – sorolta terveiket Csák István, Terem polgármestere.

Forrás: szon.hu