Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra

A kép forrása: magro.hu

Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra, amelyre városi, nem mezőgazdász, ám az agrárium iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várják – jelentették be csütörtökön az Agrárminisztérium (AM) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) közös sajtó tájékoztatón Budapesten.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszter-helyettese. – A kép forrása: kormany.hu

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese üdvözölte az AGRYA által januárban indított „Vidék élet, fiatalok vidéken” címmel indított programcsomagot. Míg a „Vesd bele magad!” – program sorozat révén a gyerekek a kertészkedéssel ismerkedhettek meg, addig a most megjelent felhívás által a fiatalok bepillantást nyerhetnek egy működő gazdaság mindennapjaiba, és megismerkedhetnek a vidékkel. Az államtitkár hangsúlyozta a generációváltás szükségességét a mezőgazdaságban. Úgy vélte, hogy e programok vonzóvá tehetik az agráriumot a fiatalok számára. – Kesjár Kamilla, az AGRYA társelnöke elmondta, hogy a Vidék Kaland Programra 18-35 év közötti fiatalok jelentkezését várják. A pályázaton kiválasztottak egy hetet tölthetnek el fiatal gazdák által irányított gazdaságokban. Jelentkezni a www.videki-fiatal.hu/videk-kaland weboldalon elérhető űrlap kitöltésével lehet, ugyanitt érhető el a pályázat részletes leírása is – tette hozzá. A városi fiatalokat fiatal gazdák fogadják. Azok a gazdák, aki csatlakoznának a programhoz, szintén április 18-ig tehetik meg az AGRYA weboldalán – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a „Vesd bele magad!” – programban ezer csomag vetőmag kiosztását tervezte az AGRYA, ami az előzetes elképzelések szerint Fejér és Csongrád megyére korlátozódott volna, de a más megyékből érkező érdeklődés miatt országossá vált. A felhívásra közel 1300 család jelentkezett, közülük 944 család teljesítette a pályázat minden feltételét – tette hozzá.     Gémes László, a Vesd bele magad! – program Csongrád megyei koordinátora szerint a kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a megyében 27 település, 121 családjához érkeztek vetőmagok, a legtöbbet, 40-et Szegedre küldték. (Forrás: MTI)

A „Vidéki Kaland” bizonyára izgalmas és érdekes a városokban élő fiatalok számára, és nagyon pozitív hozadéka lehet, hogy egyre több fiatal fogja úgy érezni, hogy a felnőtt életének az évtizedeit a zsúfolt panellakás bezártsága helyett önálló vidéki gazdálkodóként szeretné leélni. Ugyanakkor a Polgári Kisgazdák továbbra is szorgalmazzák, különösen a kistelepülések általános iskoláiban, tíz esztendős életkor fölött, az élményszerű és az életkori sajátosságoknak megfelelő, alapfokú mezőgazdasági ismeretek oktatását is. (KPE)