A magyar megmaradás az édesanyák kezében van.
Május első vasárnapja – Anyák napja
Belekezdeni is nehéz, mert szavakba kell önteni gyermekkori gondolataimat. Amikor betegeskedő „tápos csirke” óvodás koromban a kosarát fogtam és nagyon fájt, hogy haragszik rám, mert nem engedtem beadni az injekciót a remegő kezű Rózsika néninek.
Ifjúságom idején hagyott kalandozni és mindig utólag mondta el a véleményét, ezzel engedve teret a szabad döntésnek, de azt mindig éreztem, hogy velem van a jó és a rossz döntéseimkor is. Megerősített és magabiztossá váltam ettől.
Felnőttem, utamra engedett, egyetlen dolgot sugárzott folyamatosan, azt, hogy mindig ki kell békülni, meg kell bocsájtani. Sok esetben nem értettem, ma már talán igen.
Később beteg lett és én rohantam árkon-bokron keresztül, hogy segítségére legyek, hogy ott legyek, hogy csak picit is vissza tudjak adni. Édesapám 51 évig fogta a kezét.
Most 10 év elteltével is pityergek a hiányától, a humora, a kedvessége, az ölelése – még mindig felkavaróan hiányzik.
Elengedtem, de velem van most is, néha visszaálmodom magamhoz. Nem hiszem, hogy fizikai valónkban létezik nagyobb kapocs, nagyobb szeretet az anyainál.
Becsüljük meg amíg meg itt van, éreztessük vele, hogy nemhiába gondozott, tanított, szeretett és engedett – ösztönei ellenére – el minket, hogy saját utunkat járjuk.
A Polgári Kisgazdák jelmondata is nevesíti őket, az anyákat, akik szeretettel, önfeláldozással összetartják a családot.
(kpe.hu, PI) Fotó: BeregiHirek.hu
Anyák napja a családok évében
Jó sorsom úgy hozta, hogy születésemkor Dédnagymama, Nagymama, Édesanya és Keresztmama örültek megérkezésemnek, majd életkoruk szerint hosszabb-rövidebb ideig kisérték utamat szeretettel.
Utoljára néhány évvel ezelőtt 100 éves Keresztmamám is elhagyott és így már csupán lélekben érezhetem mindőjük szeretetét. Visszagondolva a közös évekre – nem tudok elég hálás lenni a sorsnak és nekik – mindazokért, amire megtanítottak, és amire neveltek.
Tőlük kaptam a hit máig tartó erejét, a tanulás és a munka megbecsülését, szeretetét, az emberi viselkedési normák olyan szabályait, melyek – bár lehet, hogy ma már nem divatosak – megkönnyítik a másokkal történő megfelelő kapcsolat felvételét és tartását.
Ők neveltek a természet szeretetére és különösen is arra, hogy egyformán becsüljük meg a kétkezi munkát és a szellemi értékteremtést.
Évek, évtizedek óta nincsenek már velem fizikai létükben szeretteim, de közelségüket mindig érzem és nem felejtem el édesanyámnak a halálos ágyán elhangzott szavait: „Ne félj, mert én onnan fentről is mindig veled leszek és fogom majd a kezedet.”
Irigylem azokat, akik a még élő édesanyákat, nagymamákat, keresztmamákat köszönthetik, míg én csupán a temetőben róhatom le szeretetemet pár szál virággal, de hálát adok a Mindenhatónak, hogy ők voltak és velem voltak.
A Polgári Kisgazdák nagyon jól tudják, hogy a társadalom legkisebb, de legfontosabb alapja a család és annak összetartó lelke az édesanya. Adózzunk szeretettel és tisztelettel minden édesanyának annál is inkább, mert a magyarság megmaradásának a kulcsa az édesanyák kezében van.
Dr. Bakos Zoltán (Fotó: jokortv.hu)
Anyák napi személyes:
előttem van Édesanyám, akinek az életemet köszönhetem. Előttem van, ahogyan a Vas megyei Kám község arborétumában a szép, színes Rododendron (Havas-szépe) növénytani rajzait készíti. Mindig nála volt a hatalmas rajz-mappája. A Jeli Arborétumban Ő volt a növénytani rajzoló, a Kertészeti Egyetemen Csapody Vera tanítványa.
Az általános iskolai Kis-növényhatározó színes ábráit nekik köszönhetjük. Előttem van a pedagógus Nagymamán, akinek a Sümegi Kisfaludy Sándor Gimnáziumban Sümegi Sándor, a Sümegi Polgári Kisgazdák ma is élő tiszteletbeli elnöke a tanítványa volt. Sümegi Sándor felesége, Erzsike néni kisgazda országgyűlési képviselő volt a kilencvenes évek derekán, és akivel együtt annakidején a parlamenti munka szüneteiben, – ahol én akkor kisgazda parlamenti titkár voltam -, gyakran idéztük fel drága nagyszüleim emlékét. – Sajnos nekem mára már csak a fehér gyertya gyújtása maradt Kám római katolikus temetőjében, ahova magam is megyek, Édesanyámhoz, még nem tudom, hogy mikor és honnan.
Május első vasárnapján köszöntjük az – Édesanyákat, Nagyanyákat, Dédanyákat. Szeretettel kívánunk nekik jó egészséget, szép, kiszámítható, boldog, békés és biztonságos életet. Az elhunyt édesanyákra pedig emlékezzünk egy fehér gyertya meggyújtásával, a láng fellobbanásával köszönjük meg azt, hogy voltak, így mi is lehetünk ezen a Földön. (Dr. Paál Sándor, a Kisgazda Polgári Egyesület választókerületi megbízottja – Balatonfüredről).
