Annál több a szövődmény, minél több az emlékeztető oltás

Fotó MTI, Máthé Zoltán

Az emlékeztető oltások után több a szövődmény, mint az alapoltásoknál. Minél többet boostoljuk a szervezetet, annál több ilyen fordul elő, ezért lesz jó majd az évi egy oltás – mondta Szekanecz Zoltán, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának reumatológiai tanszékvezetője a Menedzsment Fórumnak.

A szakember azt is közölte, hogy elképzelhető, hogy a harmadik oltás után még hat hónapnál is tovább vagyunk védettek, mert ezután nagyon erőssé válik a humorális védelem és szinte robusztus lesz a sejtes védelem.

Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a harmadik és a negyedik oltás között nagyon kicsi a védettségi szint emelkedése, messze elmarad a második és a harmadik közötti változástól, ezért negyedik oltást továbbra is csak az érintett, immunválaszban sérült rétegeknek ajánlott adni.

Szóba került az is, hogy a Janssen vakcinája már nem két adagnak felel meg, mint korábban. A protokoll megváltozott, most már két oltás kell abból is az alapimmunizáláshoz, amelyek között két hónapnak kell eltelnie. A második lehet ismét Janssen, de mRNS-vakcina is – mondta el Kulcsár Andrea, a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa, oltásspecialista.

Egyébként a Janssen átmenetileg fel is függesztette vakcinájának gyártását.

Forrás: index.hu, KDF