Angela Merkel nem indul újra a CDU elnökségéért, fokozatosan visszavonul

Fotó: MTI, EPA, Clemens Bilan

Angela Merkel német kancellár tegnapi berlini sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy nem indul újra pártja, a CDU elnöki tisztségéért. A kancellári tisztségről azonban nem mond le, de a jelenlegi lesz az utolsó kormányfői ciklusa. Hozzátette: a mostani parlamenti ciklus, 2021 után már semmiféle politikai tisztséget nem vállal, még parlamenti képviselőként sem indul újra. Bejelentette azt is, hogy ha esetleg előrehozott választásokat kell tartani Németországban, akkor már nem indul újra a tisztségért. Mint elmondta, a döntést a pártelnöki tisztségtől való visszavonulásról már a nyári parlamenti szünet előtt meghozta, és csak a jövő héten akarta bejelenteni. Angela Merkel döntésének közvetlen előzménye a vasárnapi hesseni törvényhozási (Landtag-) választás, amelyen a CDU ugyan az első helyen végzett és várhatóan folytathatja a kormányzást eddigi partnerével, a Zöldekkel, de 1966 óta a leggyengébb eredményt, 27 százalékot ért el. Ez „keserű és csalódást keltő”, azért is, mert a CDU-s vezetésű hesseni kormány jó munkát végzett. A rossz eredmény inkább a szövetségi politikáról alkotott választói véleményeknek tulajdonítható, kétségtelen, hogy a hesseni CDU sokkal jobban szerepelt volna, ha nem érvényesül „a szövetségi politika negatív hatása” – mondta Angela Merkel. Megerősítette, hogy a hétfői elnökségi ülésen Annegret Kramp-Karrenbauer pártfőtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter bejelentette indulását a pártelnöki tisztségért.

„Kár. Kimondom kereken, hogy kár” – ezekkel a szavakkal reagált Angela Merkel bejelentésére Horst Seehofer, a CSU elnöke. „Voltak vitáink, de mindig bizalom és kölcsönös tisztelet jellemezte az együttműködésünket. És ennyiben sajnálom, hogy eljött ez a fordulópont” – tette hozzá a bajor pártvezető. A szövetségi kormányt alkotó koalíció harmadik tagja, az SPD részéről Andrea Nahles elnök a párt vezetőségi ülése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Németország „komoly politikai helyzetbe” került, amelyet csak a kormányzás megújításával lehet rendezni.

Az ellenzéki FDP vezetője a kancellári tisztségből való távozásra szólította fel Angela Merkelt. Christian Lindner szerint a pártelnöki pozícióból való távozással „Merkel asszony nem arról a tisztségéről mond le, amelyikről kellene”. A CDUtól jobbra álló AfD elnöke, Alexander Gualand úgy vélte, pártjának „nagyon sok köze van” a szövetségi kancellár hatalmának csökkenéséhez. A Zöldek társelnöke, Annalena Baerbock hangsúlyozta, hogy Angela Merkel pártelnöki munkássága tiszteletet érdemel, hiszen egy nehéz időszakban vette át a párt irányítását, és megnyitotta a CDU-t egy „modern társadalomkép” felé.

Az ATV arról kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt a parlament folyosóján, hogy mi a véleménye Merkel távozásáról a CDU éléről. „Mi nem avatkozunk bele a német belpolitikába. Tisztelői voltunk és maradunk a kancellárasszonynak” – válaszolta a kérdésre Orbán Viktor.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorának hétfői adásában Angela Merkel CDU-elnökségről való lemondásával kapcsolatban úgy fogalmazott: nem mindig állt hozzá legközelebb a német kancellár. „A lemondásomhoz egy bizonyos vitám vele közvetlenül hozzátartozott” – tette hozzá. Gyurcsány felidézte, hogy a lemondása előtti Európai Tanács ülésén nagy vitába keveredett Merkellel, amikor arról próbálta meggyőzni a kancellárt, hogy közös pénzügyi irányítás és felügyelet kell Európában. „És a Merkel lerázta ezt magáról. És csúnyán rázta le magáról” – idézte fel az esetet Gyurcsány Ferenc, aki ezt követően Brüsszelben, a szállodai szobájában megírta a lemondó beszédét.

MTI, ATV.HU