– Mióta foglalkoztat annak gondolata, hogy Trianon legyen a következő könyved témája, mi volt az elhatározásod döntő indíttatása?
– 2012-ben, amikor megjelent Csurka István a Hatodik koporsó című drámája, valami késztetést éreztem, hogy írásaim sorában a Trianon drámám következzék. De hol ez, hol az volt aktuálisabb, időszerűbb, de a 100. évforduló előtt végleg elhatároztam, hogy a bennem összesűrűsödött feszültséget kiírjam magamból.
– Mi a műfaja a kötetnek, miért azt választottad?
– A hitvitázó dráma lesz,de nem a műfajmegjelölés eredeti értelmében, mert nem vallásos színjáték készül, bár a keresztény hit erősen jelen van a műben. Kicsit a reformáció és ellenreformáció vitairodalmának emlékeit idézi, jelentős része dramatikus, dialogikus formájában működik. Hitbeli kérdések miatt történnek összecsapások, de ezek a hitbeli eltérések a Trianon-revízió vagy nem revízió, aktuális vagy idejétmúlt vitákban lobbannak fel.
A Párizsi béke után kezdődik a dráma, amikor a Wersailles-i diktátumot nem csak megújítják, de szörnyűséges őrületeit még jobban kiterjesztik. Egy családdráma bontakozik ki az első részben. Egy család tragédiája, ahol az 1919-es Kommünben első halottukat további leszármazottak követik 1947-ben és 1956-ban. A történet érdekessége, hogy az 1947-ben elítélt és felakasztott apa szellemének elmesélése vezeti a dráma cselekményét. Tehát valamelyest egy kísérleti drámát írtam.
A hitvitázó dráma a második részben a reformátorok dramatizált vitairataival rokon szerkezetben folytatódik, mely alkalmas pódiumi bemutatóra, de dramatizált változatban színpadi előadásra is.
– Egy ilyen, a történelmünk szempontjából meghatározó jelentőségű esemény előzményeinek, korabeli történéseinek a lejegyzése, kötetben való megjelenítése rendkívül alapos, széles körű kutatómunkát igényel. Milyen módszerekkel gyűjtötted a hiteles korrajzhoz, akkori világ megértéséhez elengedhetetlen információkat?
– Ami Trianonban történt, az önmagában is egy dráma. Elég csak azonosulni vele és az eseményeket kronológiai sorrendben felolvasni, hozzá illeszteni a területi, népességi és gazdasági veszteségekhez. Kis lábjegyzetet írni még azokról a népekről, akik lecsippentettek belőlünk, főleg azokról, akik velünk egy oldalon harcoltak és belőlünk is kaptak egy maroknyit.
Évek óta gyűjtöm az ismeretanyagot a trianoni napokról, de a megelőző évekről is, amikor a bűnözők már jóval az első világégés előtt felosztották Nagy-Magyarországot. Különösen izgalmas volt számomra a miért-kérdés, valamint a bűnözők személyes lélektana. Így a Benes-Tardieu-Masarik-Clemanceau és bűnözőtársaik lélekrajza, s persze a mindent átszövő összeesküvés, ami az egész bábszínházat igazgatta.
– Kik szólalnak meg a művedben a téma kapcsán? Politikusok, történészek, szakértők, a békediktátum következményei-
ben különösképpen érintett polgárok hozzátartozói?
– Nem dokumentumdámát írtam, hanem dokumentumokra épülő drámát. A dráma záró fejezetében hivatkozom azokra az írásokra, személyekre, akik inspirálták a mű megírását. Az igazi szereplőim a családomban megöltek és meghurcoltak. Legfőképpen nekik tartozom ezzel a drámával és persze mindazoknak, akik megrendítő élményként éledtek bennem az írás folyamatában: a meghurcoltak, a kisebbségbe sodortak, a megfigyeltek, a kitelepítettek, a kivégzettek, bebörtönzöttek, szülőföldjükről elűzöttek. Az ő lélek-kölcsönzésük az én legnagyobb forrásaim. Mert nem lehetett ezt csak a felületen dokumentarista stílusban írni, le kellett merülnöm hozzájuk és velük beszélgetnem, a nemzet boltozatait még halálukban is tartókhoz.
– Hogyan tagolódik a könyv, mekkora rész jut magának a trianoni szerződésnek az aláírására, a tartalmára, s mekkora a magyarság számára nagyon szomorú utóhatásainak a leírására?
– Főhősöm minden elszakított területre ellátogat és késhegyre menő vitát folytat a rablók utódaival, de idehaza is az apatikusokkal, a lemondókkal és az ellenzőkkel. Nagy részt foglal el művem második részében az összeesküvésre, és az általa belőtt vírusra való összpontosítás. Mert mindent az öl meg, a nemzet immunrendszerét is, mely a legfontosabb kérdésekben is az immunrendszer összeroppanása okozza.
– Mennyire jelenik meg hangsúlyosan az elszakított magyar részeken élő magyarok véleménye Trianonról, illetve a mostani országunkban lakók álláspontja, s az, mit gondolnak minderről a mai fiatalabb nemzedékekhez tartozók?
– A legnagyobb küzdelem bennem, mint Székhez kötődő magyar emberben az, hogy kiadtuk kezünkből a lehetőséget, hogy visszaszerezzük az eladottakat. Elrablott testvéreinket, hogy a nemzet újra egy legyen. Így mondott le Kádár Erdélyről, majd az első szabadon választott parlament 1992-ben Kárpátaljáról. Nem elég erre gondolni, beszélni is kell erről. Ezt is megírtam egy fejezetben, hogy a mai trianonellenes aktivisták, politikai szalonisták, kik ma nagy magyar jekólmezben szónokolnak, akkor hogyan nyomtak nemet Kárpátalja visszajöveteli lehetősége ellen 1992-ben. Nem kerülhető meg sem Antall József, sem Göntz Árpád felelőssége ebben a sorstragédiában. Nekem nagyon fáj, bennem sajog, mint szíkiben a megtagadottak fájdalma, mely megismétlődött 2004 december 5-i megtagadásban is. Meg be kell valljam, fáj, hogy ennyire semmitmondó ez a centenáriumi év a hivatalos Magyarország részéről is.
– Milyen képi látásmódot nyújtó eszközök segítik majd az olvasót – térképek, archív fotók, dokumentumok másolatai – abban, hogy minél szemléletesebb legyen számukra a kérdéskör és annak feldolgozása?
– Ez lélekdráma. Nincsenek kifestett térképek, borostás arcok, mert bennünk játszódó tragédiát csak a bennük létező eszközökkel lehet eljátszani. Én hiszek abban, hogy a magyar emberben ott van minden kép, minden hivatalos információ és így a lázadáshoz, a NEM, NEM SOHA-hoz nem kellenek kellékek.
– Mikortól vehető kézbe a kötet, mi lesz a címe, hol lesz kapható, megtalálható?
– Ha ez a Covid-hadművelet nem történik a világ ellen, akkor már június 4-én kézbe vehették volna a könyvemet az érdeklődők. Közben elment a kedvem az írástól, nehezen kapaszkodom vissza, mert megölte az egész pénzbirodalom-manipulált vírus az akaratomat, hogy fejezzem be a könyvet. Már kezdek életre kapni, s inkább moderátornak kell beállnom, hogy fogyaszthatóvá tegyem ezt a 400 oldalnyi összevisszaságot.
S ha ez a nagy teher nem nyom agyon, őszre kinyomtatva az olvasók elé teszem.
Forrás: Heves Megyei Hírlap, Szalay Zoltán
