Akcióban a hírös hulladékvadászok

Fotó hiros.hu

Egyedülálló hulladékvadász csoport jött létre Kecskeméten. Bár országos hulladékvadász oldal már létezik, hasonló helyi kezdeményezésre egészen februárig nem volt példa. Ekkor jött létre a „Közösen egy tisztább Kecskemétért” facebook csoport, amely nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy minden illegális szemétkupac eltűnjön a hírös városból.

– Megjelenik a zöld kupac, mellette megjelenik a háztartási szemét. És miután belebotlunk 8-10 ilyen kupacba a belvároson belül, az ember elgondolkodik azon, hogy valamit tenni kellene – mesélt az indíttatásairól Szlávik József, a „Közösen egy tisztább Kecskemétért” csoport vezetője. Az oldal gyorsan népszerűvé vált. Ma már közelíti a tagok létszáma a 600-at, és igen aktívak is. Eddig 170 olyan illegális szemétről és illegális hulladékról beküldött képet töltöttek fel a csoportba.

Szükség is van a szemfüles polgárokra, hiszen Szlávik József egy nehezen elérhető, de talán nem lehetetlen célt szeretne elérni.

– Csakis közösen tudjuk megoldani ezt a problémát. Azt szeretnénk elérni, hogy Kecskemét legyen az országban az első illegális hulladékmentes város – mondja József.

A hulladékvadász közösségre az önkormányzat szervezetei is felfigyeltek.

– Néhány hete fedeztem fel ezt az oldalt, rögtön jelentkeztem is tagnak – árulta el Csíkos Imre, a Kecskeméti Városrendészet vezetője. – Felvettük a kapcsolatot az oldal motorjával, Szlávik Józseffel, mert nagyon hasznosnak találtuk ezt a kezdeményezést. Azóta is folyamatosan figyelemmel kísérjük, és ha olyan eseményt találunk rajta, amibe be tudunk avatkozni, tudunk segíteni akkor, ezt meg is tesszük.

Csíkos Imre mindenkit arra buzdít, ha teheti csatlakozzon. Mint mondta, minél többen jeleznek, annál teljesebb képet kaphatnak arról, hol vannak szeméttel fertőzött gócpontok. A csoporton keresztül bárki elérheti a hulladékvadász országos oldalát is, ahol, ha regisztrálják a szemét helyét, az illetékes jegyző egyből értesül róla. De ugyanitt a városrendészet instrukciói is elérhetőek. A közösség azonban elsősorban nem a jog erejével szeretne eredményeket elérni.

– Nagyon sok esetben úgy látjuk, hogy az illegális szemetelők nem tudják hogy hová, mit és mikor lehet letenni. Tervezünk egy szórólapozást, amelyben felhívjuk a társasházak figyelmét arra, hogy mikor jön a zöld hulladék, mikor viszik el a normál kukákat, mikor viszik el a sárga zsákokat. Illetve tájékoztatást nyújtunk arról, hogy miért nem lehet a hulladékot kitenni közterületre – mondja Szlávik József. 

Ha már megtörtént a baj, a legnehezebb feladat a szemetelő kilétének felderítése. A közösségi oldal azonban ebben is a segítségére lehet a városrendészeknek.

Forrás: hiros.hu