Advent – a szeretetben megmaradt falu

A karácsony előtti négy hét az advent időszaka. Nem árt, ha a jászol mellett együtt érző szívvel gondolunk mindazokra, akik a világ számos pontján a keresztényüldözés borzalmait kénytelenek átélni még napjainkban is.

A Polgári Kisgazdák együvé tartozásának alapja a meglévő hit és a szeretet.

Jó lenne, ha ezeket napokat nem csupán bevásárlással, az ajándékok csomagolásával, örökös rohanással töltenénk el. Hitbéli felfogástól függetlenül mindenkinek jót tenne, ha az ünnep előtt testileg és lelkileg is megpihenne, feltöltődne.

Régi vágyam teljesült az elmúlt napokban azzal, hogy eljutottam – az immár csak 500 lakosú – zalai falvacskába, Vörsre. Eddig csupán a média útján volt tudomásom arról, hogy itt található Közép-Európa legnagyobb beltéri Betleheme.

Már az is szemet és szívet gyönyörködtető volt, hogy az egész falu tiszta és rendezett, a legtöbb porta feldíszített. A központban található a Szent Márton tiszteletére épített, kívül és belül gyönyörűen felújított 200 éves római katolikus templom.

A templomban bő 50 m2-t foglal el a kizárólag természetes anyagokból (moha, fenyő, kő, fa, szalma) két héten általában 15 ember által felépített betlehem. Jóleső érzés leülni, megpihenni, elgondolkodni.

Magam is megnéztem a falut és a betlehemi jászolt nappal is, este is. Velem együtt sok magyar és külföldi látogatja az immár határon túl is nevezetessé vált helyet.

Azt különösen is értékelni kell, hogy első alkalommal 70 évvel ezelőtt létesült betlehem a templomban és sokan vannak még, akik saját emlékeikből, még többen, akik elbeszélésből, vagy könyvekből tudják, hogy Magyarországon ez a legsötétebb diktatúra időszaka volt.

A hívő földművesek így tettek tanúságot szeretetükről.

Dr. Bakos Zoltán, KPE