Áder János elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését

Fotó: Magyar Idők

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését, miután értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán délután megjelent közleményben Áder János emlékeztetett: az Országgyűlés június 15-én 157 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényt (a szövege már meg is jelent a Magyar Közlönyben).

Az államfő azt írta, a törvény két tárgykört szabályoz: az első a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények súlyosabb büntetése, a második pedig a kiskorúak – a 18 év alattiak – megóvása a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmaktól.

A közleményben Áder János leszögezte: a sajtóban megjelent állításokkal szemben a törvény a 18 év felettiek vonatkozásában semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz. „Arról, hogy ki kivel és hogyan él, hogy kinek milyen a nemi identitása, és hogy valaki felnőttként miként változtatja meg születési nemét, a törvény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz” – hangsúlyozza.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: az elfogadott törvény rendelkezései nem sértik a magán- és családi élet tiszteletben tartásának jogát, amelyet az Alaptörvény rögzít. Ugyanakkor – folytatta az államfő – az Alaptörvény XVI. cikke előírja, hogy „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz”. Az új törvény rendelkezései a kiskorúak védelme érdekében tiltják a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmak elérhetőségét. A szabályozás az idézett XVI. cikkből következik – állapította meg.

„Miután az új törvény a 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti, ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését”

– zárta közleményét Áder János.

Az Országgyűlés a parlament nyári szünet előtti utolsó ülésnapján fogadta el a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos jogszabályt. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik frakciója megszavazta a törvényt, míg a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja bojkottálta a szavazásokat, mert álláspontjuk szerint a jogszabállyal a kormányoldal összeköti a pedofília elleni küzdelmet a meleg közösség megbélyegzésével.

A törvény amellett, hogy nyilvántartást hoz létre a pedofil bűncselekmények elkövetőiről és jelentősen szigorítja a büntetési tételeket, azt is rögzíti, hogy az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozások nem irányulhatnak a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. A jogszabály szerint tizennyolc év alatti fiatal számára tilos elérhetővé tenni pornográf tartalmakat, a szexualitás öncélú bemutatását, valamint olyat, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól eltérést, annak megváltoztatását vagy a homoszexualitást népszerűsíti. Ugyanez a szabály vonatkozik a reklámokra is.

A jövőben a tévék is csak tizennyolc év felettieknek ajánlhatják az ilyen tartamú filmeket, műsorokat, a médiatanács pedig köteles lesz kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá tartozik a szabályt megsértő médiaszolgáltató.

Forrás: MTI, infostart.hu