Továbblépve a vízgazdálkodásról szóló cikk-sorozatunkban, most a vízigény-számításokról szólok.
Számos matematikai képlet született az öntöző vízigény kiszámítására. Az a véleményem, hogy ezek egyikét se használjuk, mert hamar kiderül, hogy mindegyik matematikai képletben található egy, vagy több olyan tényező, amelynek az értéke csak hosszas gyakorlati megfigyelés után határozható meg pontosan, és ha nem ezt tesszük, akkor meg hamis eredményhez jutunk.
Sokkal célszerűbb, ha eleve a gyakorlati tapasztalatból indulunk ki, és a sokéves csapadék-adatsorokat tekintjük át, különös tekintettel azokra az évekre, amikor igazán jó termés volt a termőföldünkön.
Az ezekben a jó években mért csapadékmennyiséget tekintjük teljes értékű csapadékmennyiségnek, és ehhez képest igyekszünk kiegészíteni a tárgyévben tapasztalt csapadékot öntöző vízzel.
Ebbe a kiegészítő öntözővízbe vízbe bele kell számítani az árasztással, barázdás csörgedeztetéssel, altalaj-öntözéssel és a mobil, csévélhető, illetve a lineár esőztető öntöző berendezéssel kijuttatott vízmennyiséget.
A termőföldünk környezetében a felszíni vizek duzzasztása is lényegében egyfajta altalaj-öntözés, illetve annak egy speciális formája.
Mindenképpen érdemes minden esztendőben a saját termőföldünkön, jellemzően annak a középső részén elhelyezett csapadékmérő henger adatait rendszeresen feljegyezni, és minden így feljegyzett adat mellé célszerű odaírni, hogy a saját ásott kutunkban milyen magasan állt az aznap a vízszint.
Praktikusan a kisüzemi gyakorlatban az egynyári öntözési engedély birtokában a hordozható és csévélhető mobil öntözőberendezések felelnek meg a kezelhetőség és a rugalmasság követelményeinek.
Összefoglalva: vízrendezett és rendezett talajállapotú termőföldön a józan ész keretei között a gyakorlatban könnyen beszerezhető, vagy akár a helyi kisipar által elkészíthető és rugalmasan használható öntözőberendezéssel célszerű a hiányzó csapadékmennyiséget részben vagy egészben pótolni.
Végére érve a kisüzemi öntözésről szóló gondolatok felsorolásának a cikk-sorozat következő részeiben a vízgazdálkodás energetikai lehetőségeiről fogok írni, felelevenítve Viczián Ede és Dr. Mosoni Emil munkásságát is. Ez utóbbit azért teszem, mert az a meggyőződésem, hogy e két szakember életműve az energiaszegénnyé váló világunkban a vízgazdálkodás jövőjének tervezése során útmutató jellegű lesz.
Itt nem csak a síkvidéki vízi energia termelésről szólok majd, például a Tiszalöki Vízi Erőműről, hanem számos más energia-termelési lehetőségről is.
Dr. Paál Sándor PhD c. egyetemi docens, KPE elnökségi tag
