A víz addig a miénk, amíg a kezünkből el nem folyik.

Duzzasztott patakmeder, alkalmas az öntözővíz kivételére. - A kép forrása: geocaching.hu

Folytatva az egy hete elkezdett cikk-sorozatot: úgy látom, hogy a mostani Magyarországon a gazdasági helyzet nem igazán kedvez a nagy vízügyi állami beruházások gyakorlati kivitelezésének. Ráadásul a vízügyi építkezések elsősorban gázolajat fogyasztanak, és ennek a belföldi szabadpiaci ára most éppen 810 forint literenként.

Feltétlenül szükséges azonban Magyarország országos vízgazdálkodási keret-tervének a folyamatos korszerűsítése, alkalmazkodva a folyamatosan változó éghajlati paraméterekhez.

Meg kell tartani a hivatásuk művelésében a hidrológus mérnököket.

Mindenkinek a saját hatáskörében végig kell gondolni azt, hogy milyen víztakarékos és vízmegtartó intézkedéseket tud megvalósítani a magánemberek, a kisvállalkozások, az önkormányzatok és az ennél nagyobb közigazgatási területek szintjén.

Ma a magánemberek szintjéről ejtek néhány szót.

1) A háztetőkre hulló csapadékot tartályokba, ciszternákba érdemes fel-fogni, majd a házikertek locsolására felhasználni.

2) A ház körüli vízelvezető árkokat ki kell tisztítani. Az onnan kikerülő növényzetet érdemes komposztálni, és ezzel a házi kert talaját szerves anyaggal dúsítani, vagy levegőn megszárítva vegyes tüzelésű kazánokban fűtésre elégetni.

Ugyanakkor a kitisztított árkokat szakaszról szakaszra deszka-palánkkal el kell rekeszteni, hogy a csapadékvizek ne tudjanak elfolyni, hanem azok az árkok fenekéről az altalajba szivárogjanak. A vízelvezető árokban az elrekesztést csak akkor szabad megnyitni, amikor a csapadékbőség már káros, és a felszíni vizek elvezetése már indokolt és elkerülhetetlen. Ezt nevezzük észszerű víz-kormányzásnak.

3) A kertek talaját olyan fizikai állapotba kell hozni, hogy azok vízbefogadó képessége a lehető legnagyobb legyen. Ennek a műveleti elemeit a földműveléstan tudománya írja le, továbbá azt is, hogy milyen talajfelszín-tömörítési és növényborítási lehetőségek kínálkoznak a talajfelszín kiszáradásának a csökkentésére. Például akkor, amikor a meteorológiai előrejelzések száraz, csapadékszegény időszakot jeleznek, a gyepeken a lekaszált fű nyesedékét a kaszálás helyén hagyjuk, mert ezzel is árnyékolni tudjuk a talajt, csökkentve ezzel az elpárolgást.

4) Fontos, hogy keressük a szárazságtűrő növényfajtákat, és azok termesztését részesítsük előnyben.

5) A rendelkezésünkre álló nagyon kevés vízzel víztakarékosan locsoljuk a növényeket.

Ehhez házilag is tudunk előállítani egyszerű öntöző eszközöket. Például a háztetőre lehulló csapadékot a levezető ereszcsatornába bádogos mester által készített csappantyú segítségével hordóba, vagy kibetonozott ciszternába felfogjuk. Onnan elektromos búvárszivattyú segítségével egy olyan kerti öntöző csőbe juttatjuk, amelyen előzőleg szög és kalapács segítségével lyukakat ütöttünk, és minden egyes lyuk egy meglocsolni kívánt növény, palánta tövéhez esik.

Legközelebb az önkormányzatok víztakarékossági lehetőségeiről fogok szólni.

Dr. Paál Sándor, KPE elnökségi tag