A világ legegyértelműbb érvét dobták be a horvátok, hogy Magyarország miért nem oroszbarát

Fotó:: MTI Fotóbank

A 7dnevno szerint Magyarország a hadiipari szerződésekkel is bizonyítja, hogy nem Oroszország érdekében cselekszik, ha pedig a nyugati sajtó vádjai megalapozottak lennének, akkor Berlinben megőrültek, hiszen csúcstechnológiához juttatnák Moszkvát.

Miközben azt olvasni, hogy Magyarország Oroszország trójai falova, a német Rheinmetallal közösen tervezi a Leopard tank utódjának gyártását – hívta fel a figyelmet a horvát 7dnevno. A trójai falova kifejezést egyébként nem csupán a nyugati sajtóban használják előszeretettel, Szabó Tímea is bedobta a „közösbe”.

A horvátok szerint nincs szilárd alapja a Magyarország elleni sajtóhadjáratnak, amely alapján Orbán Viktor a Kreml ügynöke, ezzel szemben tény, hogy a kormányfő a magyar érdekeket tartja szem előtt,

és Törökországhoz hasonlóan „akadnak saját döntései” – ami viszont nem jelent oroszbarátiságot. Hozzátették, a magyar félnek egyszerűen megvannak a saját taktikai és stratégiai céljai.

A portál úgy véli, Magyarország ezt azzal is bizonyítja, hogy a német haditechnika egyik legnagyobb vásárlója, és jelentős szerződést kötött a Rheinmetallal. Mario Stefanovi kiemelte,

ha Orbán Viktor valóban Moszkvának dolgozik, ahogyan azt a nyugati sajtó megpróbálja bizonygatni, akkor Berlinben valaki megőrült, hogy a megállapodással nyugati technológiát juttat az oroszoknak.

Forrás: mandiner.hu

https://mandiner.hu/kulfold/2024/01/a-vilag-legegyertelmubb-ervet-dobtak-be-a-horvatok-hogy-magyarorszag-miert-nem-oroszbarat