A vidéki kistelepüléseken indokolt a szerényebb jövedelemmel rendelkező polgárok tűzifa-támogatása

A kép forrása. alfahir.hu

A tűzifa-támogatás esetében a kormány elutasította a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) felvetését.

Mint ahogyan a TÖOSZ a közleményében írja: „Kezdeményeztük a kormánynál, hogy a tűzifa-támogatást készpénzben adják az érintetteknek”. Az elutasítást a Kormány azzal indokolta, hogy a gáz- vagy távfűtést használók is természetben kapták meg a segítséget” – nyilatkozta a 24. hu, internetes médiának Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Megjegyezte: a Kormány azt is szerette volna, ha az érintettek valóban a fűtési kiadások céljára használnák fel a támogatást, azonban „arra az érvre viszont nem voltak vevők, hogy a többség a 12 ezer forintos jóváírás összegét a következő hónapban nem fizette be, így tulajdonképpen bármi másra elkölthető pénzt kaptak”. A 24. hu, internetes portált az üggyel kapcsolatban a Belügyminisztérium arról tájékoztatta, hogy „nincs lehetőség központi kompenzációra, aki lecsúszott a határidőről, az semmit sem tehet.” A portál úgy kalkulál, hogy nagyjából így 200 ezer család csúszott le a támogatás lehetőségéről. (Forrás: 24. hu)

A Polgári Kisgazdák úgy látják, hogy a tűzi-fa támogatást kizárólag csak természetben érdemes adni, mert ez jelent garanciát a családok számára, és biztosítja az otthon melegét. (KPE – Egy kistelepülési polgári kisgazda polgármester)