
A minap az e-posta (e-mail) fiókomban örömmel olvastam egy levelet, amely Nyitrai Zsolttól, a Miniszterelnöki Kabinetirodából érkezett részemre – mint egy társadalmilag megbecsült közösség – a véradók egyik tagjának. A levélben köszönetet mondanak azért az önzetlen cselekedetért, amellyel életeket menthetünk, fájdalmakat enyhíthetünk.
A levélben megemlíti, hogy idén már több mint 280 ezren adtak vért és – ami külön örömteli – hogy közülük minden tizedik első véradó, feltehetően többségében, fiatal volt.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a tudomány mai állása szerint a vér semmi mással nem pótolható, mesterségesen nem előállítható, csak véradással pótolható. A vér nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben.
Vérátömlesztésre (transzfúzióra) elsősorban a nagy vérveszteséggel járó balesetek sérültjeinek ellátásakor, műtétek során van szükség, illetve számos súlyos betegség, mint a vérképzőszervi vagy rosszindulatú betegségek is jó eséllyel gyógyíthatók, azonban a kezelés során a betegnek folyamatosan vérkészítményeket kell kapnia.
A Polgári Kisgazdák elismeréssel tekintenek minden véradóra, hiszen egyetlen alkalommal is, akár öt embernek nyújthatunk segítséget. Hálás köszönettel tartozunk, nem csupán a véradóknak, hanem a Vérellátó Szolgálat munkatársainak és minden közreműködőnek a véradás gördülékeny megszervezéséért. A mostani nehéz viszonyok közepette is minden egészséges tagtársunkat arra kérek és biztatok, hogy évi néhány alkalommal szánjon egy-egy órát a véradásra és ezzel járuljon hozzá a magyar egészségügy eredményes munkájához.
Kékesi Márton
KPE