A tiszapüspöki Bene Lajos drónokkal fertőtlenít

Fotó Mészáros János

Külföldön, így például az Egyesült Államokban vagy Kínában már bevett gyakorlat, hogy drónok segítségével fertőtlenítik a köztereket, itthon azonban még kuriózumnak számít ez a módszer. Bene Lajos Jász-Nagykun-Szolnok megyei vállalkozó a napokban ingyen ajánlotta fel saját, eredetileg a mezőgazdaságban alkalmazott drónjait és szakértelmét a fertőtlenítéshez – amihez egy nagyon gyenge, de a vírus ellen hatásos klórtartalmú oldatot alkalmaznak, ami sem az emberre, sem az élővilágra nem jelent veszélyt – néhány Abonyhoz közeli településnek, köztük Tiszapüspökinek is.

 

– Nemrég kaptunk egy felajánlást, miszerint ha szükség van rá, egy vállalkozó drón segítségével lefertőtleníti a közterületeinket. Mi már a szükséges intézkedéseket megtettük, a korlátokat, kilincseket lefertőtlenítettük. Nagyon örülünk a lehetőségnek, ha szükség lesz rá, élünk is vele. Felkészültünk, beszereztük a fertőtlenítőket, mintegy harminc litert. Jó ötletnek tartom, hogy ezt a műveletet nem egy házi permetezővel kell elvégezni – számolt be hírportálunknak Bander József polgármester.

– Ehhez a művelethez egy nagyon gyenge, de a vírus ellen hatásos – tíz liter víz egy deci klórt tartalmazó – oldatot alkalmazunk, ami sem az emberre, sem az élővilágra nem jelent veszélyt – hangsúlyozta a felajánlást tévő Bene Lajos vállalkozó. Az Agro Way Kft. tulajdonosa azt is elmondta, a fertőtlenítőszerhez úgynevezett drónvizet is tesznek, ami abban segít, hogy a fertőtlenítőszer biztosan célba találjon.

– Egy liter hipóhoz száz liter vizet keverünk, melyet tíz felszállás alatt tudunk kiszórni. A fertőtlenítőanyag már a levegőben is megsemmisíti a vírust, és ott is, ahová leért – magyarázta a szakember.

A hígított fertőtlenítőszer csak a vírusra veszélyes, ami gazdatest nélkül gyenge, könnyen megsemmisíthető. Erre az egészen kis mennyiségű klór is alkalmas. Ezt pedig drónokkal olyan helyekre is el lehet juttatni, ahová nagyobb járművekkel nem lehet bejutni, vagy ott, ahová nem tanácsos embernek bemenni.

 

– Azokat a közterületeket, idősotthonokat, patikákat, gyógyszertárakat, sűrűn látogatott helyeket, melyek más módszerrel nem igazán fertőtleníthetőek le, drónnal elvégezhetőek. A földtől öt, hat vagy hét méterre is le tud ereszkedni, ahogy a terület megkívánja – mondta Bene Lajos, akinek jelenleg tizenöt drón áll rendelkezésére. Vagyis nem a gépek hiányával van a gond.

– Drón lenne, hiszen ezen felül is annyit küldene az amerikai partnervállalat, amennyit akarunk, ha kellene, akkor akár százat is. A baj az, hogy szakember nincs. Ehhez még nagyon kevesen értenek, és nem lehet akárkire rábízni, hiszen tudni kell irányítani, érteni kell a fertőtlenítőszerhez, meg kell előre tervezni az útvonalat. Drónpilótából nagyon kevés van. Nálunk, velem együtt is csak hárman vagyunk, akik értünk hozzá és felelősségteljesen tudjuk használni – hangsúlyozta.

Éppen ezért, bár szívesen segítene országszerte, csak a környékbeli településeknek tudja felajánlani a lehetőséget. Például Szolnoknak, Abonynak, Ceglédnek, Tiszapüspökinek. Kizárólag akkor megy, ha az önkormányzatok ezt kérik. Eddig Abonyban és Tiszapüspökiben alkalmazta ezt a technikát, saját vállalkozásainak környékét fertőtlenítette le drón segítségével.

Nyáron elfogadhatják a magyar dróntörvényt

A jelenlegi uniós szabályozás szerint ha valaki nem megfelelő helyen, módon drónozik, három szabálysértési eljárást is indíthatnak ellene. A rendőrség ezeket egyesítené a légi közlekedési bírság bevezetésével. Kivétel ez alól, amikor a kezelő más életét, testi épségét veszélyezteti, hiszen az már bűncselekmény.

Továbbá nem lehet tudatmódosult állapotban röptetni drónokat. A légi közlekedési bírság százezer forintig terjedhet, a tervek szerint a jövőben ennek fix összege lenne. Az új magyar jogszabály azokat a helyeket is tartalmazza majd, ahol tilos drónozni, például a repterek környékén. Az új szabályozás életbe lépését eredetileg 2020 júliusára tervezték.

Forrás: szoljon.hu