A termelők együttműködésére van szükség a mezőgazdaságban

Nagy István, Karancskeszi, Palóc méhész és gazdanap

A Polgári Kisgazdák megalakulásuk óta, tehát több, mint 20 éve, – gyakran kormányzati ellenszélben – szorgalmazzák a mezőgazdaságban a társas gazdálkodást. A kolhoz világ tudatot fertőző hosszú időszaka még mindig gyakran fájdalmasan jelen van és éppen azok, akiknek legfőbb érdeke lenne a társa gazdálkodás, van nagyon erős ellenérzése mindennel, amit szövetkezésnek látnak. Örömmel látjuk, hogy a kormányzati szándékok között – mindenekelőtt az Agrárminiszter részéréről – jelen van a szövetkezés támogatásának szándéka.

A mezőgazdasági ágazatokat sújtó legnagyobb probléma, hogy különvált a termelés és a feldolgozás, és ezen a termelők együttműködésével lehet változtatni – mondta Nagy István agrárminiszter szombaton a Nógrád megyei Karancskesziben.

A megyei gazdanapon és méhésztalálkozón tartott előadásában Nagy István a jövő nagy kihívásának, egyben nagy lehetőségének nevezte, hogy a termelők a feldolgozásból származó haszonból is részesüljenek.

Ha ezt elérjük termelői együttműködésekkel, akkor a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné, ami a termékeknek biztos piacot jelentene – tette hozzá.
Az agrárminiszter példaként említette, hogy 20 ezer méhész van az országban, és a hivatalos mézár kialakításához azt kellene elérni, hogy erről a felvásárlóval egy ember tárgyaljon.

Nagy István, Karancskeszi, Palóc méhész és gazdanap Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Kitért arra is, hogy a világ akácmézének 80 százalékát Magyarországon termelik, „de ez olyan lehetőség, amit nem használunk ki”.
A tárcavezető beszélt arról is, el kell érni, hogy közösségi feldolgozó legyen a szőlészek, és más termelők tulajdonában, hogy ezek méretüknél fogva ármeghatározóak tudjanak lenni, és a közös értékesítés stabil jó minőséget is garantáljon.

A Nógrád megyei gazdanapot és palóc méhésztalálkozót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete, a megyei Gazdakörök Szövetsége, a Palóctáj Méhész Egyesület és Karancskeszi önkormányzata szervezte.

A megnyitó ünnepségen a palóc méhészek kaptárvassal ajándékozták meg Nagy István minisztert, aki maga is méhész.

(MTI, kormany.hu)