A TEK-nek kellett menni az agresszív apáért – Rendőrök lelövésével fenyegetett a férfi az Észak-Dunántúlon

Fotó MTI, Marjai János

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat nyomozást azzal a férfival szemben, aki a rendőröket lelövésükkel fenyegette, amennyiben gyerekeivel szemben intézkednek.

  • A megalapozott gyanú lényege szerint a rendőrök 2023. július 18-án azért mentek ki egy Veszprém vármegyei településen található telephelyre, hogy onnan két testvért egy vidéki rendőrkapitányságra előállítsanak.
  • A rendőrök ismertették intézkedésük célját a kapuhoz érkező férfival, aki az keresett személyek édesapja. A férfi erre azt közölte, hogy megvédi a fiait és lelövi a rendőröket.

Az egyik rendőr felhívta a férfi figyelmét, hogy át fog mászni a kapun, aki erre megkérdezte a rendőrt, hogy a bal vagy a jobb lábába kéri-e a golyót. Ezután az elkövető visszaindult a háza irányába, majd visszafordult és ismételten vitatkozni kezdett a rendőrökkel.

Mivel a férfi lőfegyver használatát helyezte kilátása, valamint a rendőröknek tudomása volt arról, hogy vadászként rendelkezik is lőfegyverrel, az intézkedést nem folytatták. A rendőrök értesítették a Terrorelhárítási Központot, melynek egysége nem sokkal az értesítést követően a helyszínre érkezett és elfogta az elkövetőt.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki, valamint elrendelte őrizetét és indítványt tett letartóztatásának elrendelésére.

„A Győri Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve, a terhelt jelenlétének biztosítása és újabb bűncselekmény elkövetésének megakadályozása érdekében elrendelte a gyanúsított letartóztatását” – közölte portálunkkal a Központi Nyomozó Ügyészség.

Forrás: kisalfold.hu

https://www.kisalfold.hu/helyi-kek-hirek/2023/07/a-tek-nek-kellett-menni-az-agressziv-apaert-rendorok-lelovesevel-fenyegetett-a-ferfi-az-eszak-dunantulon