Tejautomatákból nem sok van az országban, mentességet is kaptak a bekötés alól. A bekötés nem is lenne egyszerű a nyerstej kezelése miatt.
Egy makói tejtermelő szerint a vállalkozásuk kilenc éve üzemeltet automatákat, de szinte egyik vezérlőt sem lehet bekötni, ennek kiküszöbölése érdekében minden egyes darabjukra félmillió forintnál is többet kellett volna költeniük.
Naponta legfeljebb 500 liter tejet adnak el ezen a módon, a 150 forintért árult tej literjén maximum 10 fillér hasznuk van – írja a HVG. hu.
„Egy fillért sem adtam volna a bekötésért, nemhogy 638 ezer forintot darabjáért”
– mondta László Róbert.
Július elsejétől eredetileg ezeket az automatákat is be kellett volna kötni a központi adóhatósághoz, de a június 28-án kijött rendelet szerint csak a július elseje után beüzemelt tejgépekre vonatkozik a rendelet, a többit nem kell bekötni – írja az agrárszektor.hu.
László Róbert elismerte, hogy mint a Tej Terméktanács elnökségi tagja, sokat lobbizott azért, hogy ezt a mentességet megkapják. Szerinte ezzel inkább missziót teljesít, mintsem hasznot húzna belőle.
Az automatákban friss tej van, ami miatt külön technológiai előírások szerint kell a tárolókat tisztítani, ezt a NÉBIH is ellenőrzi.
Naponta 500-600 litert adnak el a makói automatákból, sokkal többet keresnének rajta, ha a tejiparnak átadnák, mint a termelésük nagy részét, és akkor még külön dolgozni sem kellene vele.