A társasházi padlástérről

A társasházakkal kapcsolatos jogi kérdések kimeríthetetlenek!

A közelmúltban az Alkotmányíróság hozott döntést ilyen kérdésben,melyet röviden ismertetni szeretnék.

A hat lakásos társasház padlásterének használatát a tulajdonosok felosztották, méghozzá úgy, hogy a második emeleten lévő lakásokat illette meg a felettük lévő padlástér használata. Egyébként a tulajdonosok között korábban már több peres eljárás volt folyamatban a padlástérrel kapcsolatosan.

Az egyik ügyben megállapodás jött létre, és az alkotmánybírósági indítványozó – korábbi felperes – meghatározott összegért hozzájárult ahhoz, hogy a felső lakó leválassza és lakásához csatolja a felette lévő padlásteret.

A leválasztásra gipszkarton lapokkal került sor.

A felső lakás eladásra került, az új tulajdonos a gipszkarton falak helyett téglafalat húzott fel, a padlástér csak az ő lakásán keresztül, a belső lépcsőről vált megközelíthetővé.

A perben a felperes az eredeti állapot helyreállítását kérte, mert például megközelíthetetlenné váltak az ott tárolt, félredobott ingóságai. / Korábban a padlástér egy légtérből állt és a lépcsőházi lépcsőről volt megközelíthető. /

A peres eljárásban a felperesi kereset jogerősen elutasításra került, mert a bíróság álláspontja szerint az alperes tulajdonjogot szerzett a korábbi, jogelődi megállapodás alapján a padlástérre.

Az indítványozó az Alkotmánybíróság előtt előadta, hogy a pártatlan és tisztességes eljáráshoz fűződő jogai sérültek, tulajdonjogát nem tudja megfelelően gyakorolni.

Az Alkotmánybíróság a panaszt visszautasította, álláspontja szerint az eljárt bíróságok  a tulajdoni  helyzetet, ezzel összefüggésben a használati jogokat helyesen állapították meg.

Sok idegeskedéstől és kiadástól kímélhették volna meg magukat a társasház tulajdonosai, ha  a társasház alapító okiratát / ami ugyan szintén jár kiadással / módosították volna amikor  a felső lakó fizetett is, tehát megváltotta a felette lévő padlástér használati, ill. tulajdonjogát.

A Polgári Kisgazdáknak is, másoknak is rövid a tanulság: a jogi helyzet rendezése nem odázható el, mindig gyorsan, időben kell intézkedni!

Dr. Bakos Zoltán

KPE szakértő