A tanyavilág közlekedése

Fotó: pixabay

Újabb 1,2 milliárd forint jut idén tanyafejlesztésre. Az idei pályázat fókuszában az induló gazdaságok és a fiatalok állnak.

Az idén is folytatódik az elmúlt években nagy sikerrel futó Tanyafejlesztési Program. A 2011 és 2017 között megítélt közel kilenc milliárd forint után újabb 1,2 milliárd forint fordítható a tanyavilág megújítására. Az idén kiemelt figyelmet kapnak az induló tanyagazdaságok, a cél ugyanis az, hogy minél több fiatal helyben találja meg a boldogulását. (Forrás: Magyar Idők, Köpöncei Csilla)

A Polgári Kisgazdák figyelemmel kísérik azt, hogy a kis gazdaságok  tulajdonosai milyen mindennapi gondokkal küzdenek a napi munkájuk során, a létük  gazdaságos fenntartásáért.

Mivel menjek? A falusi és főleg a tanyákon élő emberek számára ez gyakori és gyakorlati kérdés. A munkához  szükséges gépesítés és a rövidebb távú közlekedés minél egyszerűbb és olcsóbb megoldása a gazdálkodó  ember és családja számára egyaránt elsődleges feladat. A kerékpár és kismotor  egyre népszerűbb a vidéki ember számára munkába menet, és az  iskolába járáshoz egyaránt. Önálló közlekedési lehetőséggel a középiskolás diákok nagyobb eséllyel  vesznek részt külön szakmai képzéseken, nyelvórákon, sport-foglalkozásokon.

A közlekedési eszközük a  kerékpár vagy a kismotor lehet. A kerékpár persze sporteszköz is, versenyzésre is alkalmas. A tanyákon és a vidéki kistelepüléseken élő fiatalok számára Bács-Kiskun megyében kiváló gyakorlati példa van. Ez egy, mára már országosan is kedveltté vált rendezvény sorozat, a „Simson Robogó Roadshow”, ami hét esztendeje támogatja a kismotoros közlekedést, együttműködve az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset Megelőzési Bizottságával. A rendezvénysorozat lehetőséget ad a falvak fiataljainak, hogy motoros ügyességi versenyeken vehessenek részt.

Cél a biztonságos kerékpáros és segédmotoros kerékpárral történő közlekedés népszerűsítése. A folyamatosan bővülő szerviz-hálózat nem fölösleges költségeket ró a fogyasztókra, hanem időről időre műszaki szemléken kijavítja a közlekedés biztonsága szempontjából fontos, a világításhoz és a fékezéshez használt szerelvényeket és a gördülő alkatrészeket. Ez minden közlekedésben résztvevő embernek az érdeke. A javításról kiadott számla egyben igazolás is lehet arra vonatkozóan, hogy a kijavított jármű a közúti közlekedésben ismét biztonságos. (KPE)