A szepszis kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen

 A szepszis kezelésének hatékonyabb módszerén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének szakemberei Molnár Zsolt professzor vezetésével.  Az eredmények meggyőzők.

A nemzetközi felmérések szerint a kórházakban világszerte több beteg hal meg szepszissel összefüggő szövődményben, mint emlő-, vastag- és végbélrákban együttvéve. A szepszis bonyolult, rendkívül heterogén megjelenési formával járó kórkép, amelynek következtében világszerte a betegek közel 42 százaléka meghal. A szepszis során a beteg vérében olyan gyulladásos anyagok jelennek meg, és a véráram révén az adott szerv sérülése vagy fertőzése órák alatt az egész test betegségévé válik, a páciens életfontosságú szervei felmondják a szolgálatot. A szegedi intenzív osztályon évente három-négyszáz olyan nagyon súlyos állapotú beteget kezelnek, akinél az immunrendszernek extra segítségre van szüksége. Az az országban az elsők között vezették be az úgynevezett Cyto Sorb nevű vértisztító kezelést, amely alkalmas a vérben található gyulladás-okok eltávolítására. Az eljárásnál a művesekezeléshez hasonló módszerrel, zárt rendszeren keresztül egy görgőpumpa segítségével átvezetik a vért egy porózus felszínű, biológiailag aktív gyöngyöket tartalmazó berendezésen. A gyöngyök összességében hatalmas felületükön képesek megkötni a gyulladást kiváltó anyagokat, ezzel 12-24 óra alatt jelentős mennyiségben csökkentve ezek szintjét a vérben. „A betegek nagyobb része műtét utáni megfigyelésre kerül hozzánk, akik egy rövidebb észlelési idő után kiadhatók sebészeti osztályokra, azonban biztosan van ezer olyan páciens, akinél fellép ez a több szervet érintő elégtelenség: általában 30-40 százalékuknál kialakul szepszisszerű tünet, vagyis évente 300-400 olyan nagyon súlyos állapotú beteget kezelünk, akinél az immunrendszernek extra segítségre lehet szüksége” – mondta Molnár Zsolt. A jelenlegi nemzetközi orvosi gyakorlatban az eljárást szinte kizárólag művesekezeléssel együtt alkalmazzák. Szegeden azonban – ahogy arról a szakma egyik legrangosabb folyóiratában, a Journal of Critical Care-ben a közelmúltban beszámoltak – önállóan alkalmazták olyan betegeknél, akiknél a szeptikus sokkot a keringés összeomlása kísérte és állapotuk 6-12 órányi kezelést követően sem javult. A tapasztalatok szerint ez a megoldás rendkívül hatékony a szeptikus sokk korai fázisában. Vizsgálataik alapján a szakemberek valószínűsítik azt is, hogy a jelenlegi protokollhoz képest a biológiailag aktív polimer gyöngyöket tartalmazó patron 12 óránként végrehajtott cseréje növelheti a kezelés hatékonyságát, lerövidíti a lélegeztetési időt, megrövidíti az intenzív osztályos tartózkodást, és növeli a túlélési esélyt. „12 óránként javasolt a patron cseréje. Mi nemrégiben már így kezeltük egyik betegünket, és jóval hatékonyabbnak bizonyult. Rendkívül gyorsan értünk el jelentős javulást az állapotában, és néhány nap múlva ki is adtuk az intenzív osztályról” – hangsúlyozta a professzor. (Forrás: MTI/hvg.hu)

A szövegközi képen Vincze László tanár Úr, korábbi polgári kisgazda országgyűlési képviselő, a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Kisgazda Polgári Egyesület Csongrád Megyei Szervezetének az elnöke. – A kép forrása: index.hu

Vincze László, a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Kisgazda Polgári Egyesület Csongrád Megyei Szervezetének az elnöke: a szegedi példa is azt mutatja, hogy a vidéki egyetemi központokban jelentős szellemi és kutató kapacitás van. A gondos munka- és balesetvédelmi intézkedések ellenére is akadnak sérülések a mezőgazdasági munkák során. Nagyon fontos, hogy a sérülések kezelésénél a fertőzésveszélyt nagy biztonsággal ki lehessen zárni. Magától értetődő, hogy a feltétlenül szükséges műtéti beavatkozásoknál is ez az egyik nagyon lényeges szempont. Csongrád megye polgári kisgazdái Molnár Zsolt professzor Úrnak és munkatársainak további eredményes gyógyító- és kutatómunkát kívánnak. (KPE)