A precíziós technológia teheti vonzóvá az agráriumot a fiatalok számára

A kép forrása: agroinform.hu

Az új technológiák alkalmazása nem csak a mezőgazdaság hatékonyabb, eredményesebb, jövedelmezőbb működésének feltétele. A számítástechnika mezőgazdasági alkalmazása, a precíziós gazdálkodás vívmányainak megismertetése és széles körű alkalmazása teheti vonzóvá a fiatalok számára a mezőgazdaságot, ahol a generációváltás létkérdés – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége közgyűlésén.

Farkas Sándor államtitkár, Dr. Nagy István agrárminiszter helyettese. – A kép forrása: index.hu

Farkas Sándor előadásában kitért az agrárium 2018-as eredményére, miszerint a mezőgazdaság kibocsátása elérte a 2720 milliárd forintot, ezen belül a növénytermesztés 2,6 százalékkal, az állattenyésztés 5,7 százalékkal múlta felül a korábbi teljesítményt. Mint fogalmazott, ahhoz, hogy ezt az eredményt fokozni lehessen, hogy az agrárium hatékonyabb termelésre legyen képes, és a mezőgazdaságból élők jövedelemtermelő képessége nőjön, fel kell készülni a klímaváltozás hatásainak kivédésére. Ehhez szükség van a számítástechnika mezőgazdasági alkalmazásának, az elektronikusan vezérelt robot-technológiáknak, a precíziós gazdálkodás vívmányainak átvételére és alkalmazására.

A miniszterhelyettes rendkívül fontosnak nevezte az öntözésfejlesztést, mint mondta, első körben a jelenleg öntözött területeken felül tovább 100 ezer hektárt kellene öntözhetővé tenni.

A cél érdekében 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami fő-művek fejlesztésére. Az adminisztratív terhek csökkentését is elengedhetetlennek nevezte Farkas Sándor. A jelenleg akár két évig is elhúzódó – mintegy 40 engedélyhez kötött –  adminisztráció jelentős egyszerűsítésére van szükség – mondta Farkas Sándor. (Forrás: AM Sajtóiroda)

A Polgári Kisgazdák változatlanul támogatják Farkas Sándor miniszter-helyettes Úr törekvéseit az öntözési tevékenység engedélyezésének az egyszerűsítésében. A polgári kisgazda szakértő javaslata az, hogy az egy ablakos ügyintézés része legyen egy olyan automatizmus is, amely biztosítja, hogy az öntözés engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidőben automatikusan elindul a területileg illetékes talajtani laboratóriumban az öntözni kívánt terület talajtani és öntözővíz-minőségi szakvéleményezése is. Mindez természetesen területarányos, de a gazdálkodók által még könnyen elviselhető díj fizetési kötelezettsége mellett. (KPE)