A politikai viták helyett összefogásra van szükség

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben.

„Párthovatartozástól függetlenül erre kérem képviselőtársaimat is ” – mondta a kormányfő, aki az előzőleg, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján közölt részleteket ismertette a plenáris ülésen is.

Orbán Viktor a parlamentben is hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét, kiemelte, „az előttünk álló időszak nehéz lesz”, mindenkitől erőfeszítéseket követel, de azért érdemes vállalni ezeket, mert így „emberéleteket menthetünk meg”. „És minél többen működünk együtt, annál több életet tudunk megmenteni” – hangoztatta.

Ez most olyan feladat, amit egyedül senki sem oldhat meg. Mindenkinek felelőssége van, mindenkinek hozzá kell, hozzá kellene tennie a magáét – fogalmazott.

Orbán Viktor kifejtette: a koronavírus Ázsiában tört ki, de Európába is behurcolták, ami a mai világkorszakban aligha volt elkerülhető.

A vírusnak ma nincs ellenszere, bár azt az egész világon elszántan keresik, és Magyarország is hozzájárul ehhez az erőfeszítéshez – tette hozzá, jelezve ugyanakkor, így sem várható, hogy a vakcina a közeljövőben elérhető lesz.

„Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy a vakcinára való várakozás helyett felvesszük küzdelmet a vírus terjedésével szemben” – jelentette ki a miniszterelnök.

A dolgok szokásos rendjében nem lett volna lehetséges megszervezni a „kollektív önvédelmet”. Ez, valamint a fertőzés ütemének lassítása, a veszélyeztetettek megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – mondta.

Úgy fogalmazott: most mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, most egy ideig másképpen kell dolgoznia, viselkednie, szerveznie az életét. Ezért vezették be a veszélyhelyzeti jogrendet is, ami eszközöket ad a kormánynak, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét – közölte, hozzátéve, hogy a védekezés négy – katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági – vonalon zajlik.

Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés hosszú lesz, nagyon sok eszközre lesz szükség, és „még nagyon az elején vagyunk”. Az operatív törzstől ezért fegyelmezett és ésszerű készletgazdálkodást vár el a kormányfő.

Hozzátette: a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközökből és felszerelésekből nyugaton hiány van, elérhető segítség ma csak keleten található, ott „óriási tételeket kötöttünk le”, a szállítmányok folyamatosan érkeznek. Több mint tíz repülőgép teljesít szolgálatot – tudatta.

Orbán Viktor megköszönte az egészségügyi dolgozók eddig munkáját, azt mondta róluk, „kiérdemelték mindannyiunk nagyrabecsülését”.

Az egészségügyi védekezéssel kapcsolatban közölte, hogy 1,5 millió orvosi maszk van az országban, napi 25 ezret gyártanak belőle, és ha minden jól megy, ez felfut napi 80 ezerre. Orvosi szolgálatra 24 643-an vezényelhetők – tette hozzá.

Arról is tájékoztatott, hogy a bevethető egyenruhások – akik 65 év alattiak – 70 275-en vannak, az önkéntesek – köztük a polgárőrök – 46 573-an. A katonai védekezésről szólva kiemelte, hogy a katonák emelt szinten vesznek részt a határvédelemben. Közlése szerint 23 950 hivatásos katona van, 9381 tartalékos áll rendelkezésre, és van 10 649 olyan katona, aki öt éven belül szerelt le. Mindösszesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra. Ha baj van, ezzel gazdálkodhatnak – mondta a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy „az emberség erkölcsi parancsa még ilyen nehéz körülmények közepette is iránytű marad, a szomszédainkat pedig barátainkká is akarjuk tenni. Így most is számíthatnak ránk. Ha most együtt harcolunk, később fegyverbarátok lehetünk” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: a románoktól garanciákat kért, amilyen ütemben ők beengedik a Magyarországról érkezőket, olyan ütemben engedjük át az osztrák-magyar határon a Románia felé tartókat. A rendőrök ezt a „zsilipelést” eddig sikeresen megoldották – értékelt a kormányfő.

Kiemelte továbbá: a gazdasági intézkedések első feladata a gazdaság lassulásának mérséklése, ezeket újabbak követik majd, mert újabb intézkedések kellenek a gazdaság újraindításához.

A kormányfő felszólalásában ismertette az elmúlt héten hozott gazdasági intézkedéseket, valamint azokat, amelyeket hétfő délelőtt jelentett be. A hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatban kiemelte, hogy a bankok nem maradnak támasz nélkül, nekik a jegybank biztosítja a szükséges likviditást erre az évre, „a biztonságos banküzem feltételei garantálva vannak”. A pénzintézeteknek is nehéz lesz, de most nekik is segíteniük kell – jegyezte meg.

Orbán Viktor közölte: a gazdaságban az a legfontosabb, hogy megvédjék az emberek munkahelyét, és hogy azok, akik elveszítik az állásukat, mielőbb újat találjanak. Hasonló volt a helyzet 2010 után is, akkor sikerült megoldani a helyzetet, és most is sikerülni fog – mondta.

(MTI, kormany.hu)