A Polgári Kisgazdák vidékfejlesztési szakértői is örömmel üdvözlik: az idén is elindul a zártkerteket újra élesztő program

Feléledő zártkertek. Dr. Nagy István agrárminiszter zártkerti gazdák között. - A kép forrása: hermanottointezet.hu

Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium (AM) a zártkertek újra élesztő programot. A települési önkormányzatok és ezek konzorciumai pályázhatnak a 2 milliárd forintos keretösszegű programban vissza nem térítendő támogatásra – jelentette be Dr. Nagy István agrárminiszter.

Dr. Nagy István agrárminiszter egy zártkertben nyilatkozik a zártkertek megújításának a fontosságáról. – A kép forrása. dr.nagyistvan.hu

A pályázati felhívás július 2-án jelent meg. A zártkerti programmal azt szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével – ismertette az ágazati szakminiszter. Rámutatott arra, hogy a támogatás segít megtartani a vidéki munkahelyeket, a vidék sokszínűségét.

Új lendületet kapnak a vidéki gyümölcs- és szőlőtermesztő mikrovállalkozások. –

A kép forrása: videk.ma

Dr. Nagy István agrárminiszter: „A kert hozzájárul ahhoz, hogy a vidék élhető legyen, az elhanyagolt területekben rejlő erőforrással élni kell”. A pályázaton támogatják a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítását, a csapadékvíz-elvezetéséhez szükséges fejlesztéseket, karbantartásokat, vízvételi helyek kialakítását, kút és esővíz-gyűjtő rendszer kiépítését. Támogatást adnak a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, a vadkerítés, a vadgazdálkodási és vadvédelmi elemek építésére és gyümölcsfa valamint szőlőtelepítésre. A pályázat során egyenként legfeljebb 10 millió forint támogatást lehet nyerni, a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések keretében pedig ez az összeg legfeljebb 20 millió forint – ismertette Nagy István agrárminiszter. A 2015-ben indult program statisztikái azt mutatják, hogy a zártkerti programra és a tanyafejlesztési programra egyaránt jelentős igény van.

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár – A kép forrása: kormany.hu

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy a programban 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak. A nyertes pályázatok 75 százalékos előlegét a tervek szerint még idén év végéig átutalják. (Forrás: MTI)

A Polgári kisgazdák változatlanul vallják Szabó Dezső és a többi népi író Kert-Magyarország elképzelését. A vidéki kistelepülések felzárkóztatásának az egyik fontos eszköze a kert-kultúra megerősítése. A Polgári Kisgazdák a jövőben is sokat fognak tenni a magyar vidéken történő kerti kisgép-gyártás és forgalmazás fejlesztéséért. A hazai ipar képes előállítani minden olyan kerti munkaeszközt, ami szükséges a XXI. század harmadik évtizedében a korszerű kertműveléshez. (KPE)