A Polgári Kisgazdák higgadt, nyugodt hangjára van szükség

Az önkormányzati választások eredménye, még inkább a megismételt választásokon megmutatkozó választási akarat, több egyszerű jelzésnél, komoly figyelmeztetés. Az elmúlt években, de különösen a legutóbbi időkben számos helyről kaptunk, sőt azt is írhatom, hogy kaptam figyelmeztetéseket amelyek arról szóltak, hogy mintha túlságosan polgári lenne a hangnem, amivel az arra méltatlan ellenzéket mi kisgazdák megszólítjuk.

A magyar nép sokszor bizonyította, hogy csak azokat fogadja el, akik egyenrangú társnak tekintik, akik hajlandók vele együtt gondolkodni és közösen cselekedni. Szükség van meggyőződésünk szerint arra a polgári hangra, ami soha nem volt és nem is lehet politikai árucikk, mert az a mi saját valónk, maga a személyiségünk. Meggyőződésünk, hogy a magyar választók túlnyomó többsége ma is elkötelezett híve a Fidesz szövetségnek, annak vezetőjének, Orbán Viktornak.

A Polgári Kisgazdák közgyűlésükön elfogadott határozataiknak megfelelően az elkövetkező években is a szövetség erősítésén, a nemzeti egység megteremtésén, a magyar polgárság, a magyar vidék felemelkedésén kívánnak munkálkodni. (kpe)

 

Inkább az ellenzék örülhet a hétvégi megismételt választásoknak

Jászberényben óriási fölénnyé duzzadt az ellenzéki polgármesterjelölt októberi szoros győzelme a megismételt önkormányzati választáson. Litéren fordult a helyzet, a kormánypárti támogatottságú jelölt vereséget szenvedett. Komlón csökkenő különbség mellett maradt meg a kormánypárti jelölt többsége.

A független Varga Mihályt választották a Veszprém megyei Litér polgármesterévé a településen tartott vasárnapi megismételt önkormányzati választáson. A település két szavazókörében Varga Mihály 533, Szedlák Attila (Fidesz-KDNP) 527 szavazatot kapott összesen. Most csak az egyes számú szavazókörben tartottak megismételt választást, itt Varga Mihály 291, Szedlák Attila 298 szavazatot kapott, hárman érvénytelenül szavaztak. A választási részvétel 66,89 százalékos volt. Az októberi választás (újraszámolás után) még Szedlák győzelmét hozta.

Nem állapította meg az eredményt a helyi választási bizottság vasárnap a Zala megyei Várföldén, mert az október 13-ai szavazáshoz hasonlóan ezúttal is túl sokan szavaztak olyanok, akik korábban nem laktak a településen. Ezúttal ugyan kisebb arányban, de sokan voltak olyanok szavazni Várföldén, akik valójában nem élnek a településen. A névjegyzékben szereplő 239 választópolgár közül 169-en adtak le szavazatot vasárnap, többen, mint ahányan szeptemberben szerepeltek a település névjegyzékében.

A korábbinál jóval nagyobb fölénnyel választották meg polgármesternek Budai Lórántot, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjét Jászberényben. Budai 8327, Szabó Tamás (Fidesz-KDNP) 4569 szavazatot kapott. A 60% feletti részvétel jóval nagyobb választási aktivitást jelent, mint az októberi. Az akkori kis különbség  jelentősre nőtt: 14-ről 3758-ra.

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Polics József előnye szűkült, de megmaradt, miután ő kapta a legtöbb szavazatot abban a komlói választókerületben, amelynek egyik szavazókörében meg kellett ismételni az október 13-i voksolást. Polics József 326, míg az ellenzéki pártok támogatását bíró Komló Összeköt Egyesület (KÖE) jelöltje, Ferenczy Tamás 268 szavazatot kapott. A két jelölt közötti különbség a település szintjén a korábbi 118-ról 31 szavazatra csökkent.

Szekszárdon két választókerületben ismételték meg a választást, a tét az volt, hogy megmarad-e az ellenzék által támogatott civil jelöltek többsége a képviselőtestületben. Az ÉSZ – Éljen Szekszárd jelöltjei végül az októberinél nagyobb különbséggel győztek.

Forrás: Portfolio, MTI