Határozatképtelen volt a Parlament rendkívüli ülése /Origo: Titkos megbeszélésen szervezték a kormányellenes tüntetéseket Soros György hálózatának magyarországi tagjai
A magyar emberek négy évente azért választanak országgyűlési képviselőket, hogy a törvényhozás, az országgyűlés kormányt felügyelő tevékenysége elfogadott rend és rendszer szerint működjön. Az országgyűlésnek minden képviselőre kötelező házszabálya van, amelynek az önkényes áthágása következményekkel kell járjon. Az elfogadhatatlan, ha a kisebbség a parlament működésének rendjét úgy és azért zavarja meg, hogy a választók akaratát önkényesen megváltoztassa. Magyarország egy ízben már nagy árat fizetett az erőszakos obstrukció miatt, tanultunk ebből, nem engedhetjük, hogy az erőszak a parlamentre kényszerítsen bármilyen kisebbségi akaratot.
A kormányt támogató többségnek fel kell készülnie a tavaszi törvényhozási időszakra, fenn kell tartani az eddig egységes magatartást, biztosítani kell, hogy a Fidesz-Szövetséghez tartozó országgyűlési képviselők mindenkor megkapják a nekik járó parlamenti kezdeményezés és felszólalás lehetőségét. Az obstrukció felszámolásának legjobb módja az egységes többségi akarat többszínű kifejtése. (kpe)
A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés tegnapi, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése. A tanácskozáson így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el, amelyekre a kabinet nem reagált. Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője felszólalása keretében frakciótársaival, valamint a DK és az MSZP jelenlévő képviselőivel együtt egy esküt olvasott fel, amelyben arra tett fogadalmat, hogy az „ellenállás” céljaihoz és az emberek követelésének öt pontjához hű lesz, azok megvalósítása érdekében minden „demokratikus” ellenzéki erővel együtt dolgozik, minden fórumon képviselni, terjeszteni fogja a követeléseket.
Az ülést követően közösen álltak ki az Országház főlépcsőjére a kormánnyal szembeni ellenállás jegyében a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve. Itt is fogadalmat tettek az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, vállalva, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért. Jakab Péter, a Jobbik politikusa arra biztatta a szakszervezeteket, hogy kezdeményezzenek általános sztrájkot. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke úgy fogalmazott, „ha egy ország kormánya elárulja a saját népét, akkor eljön az ideje a lázadásnak”. A volt kormányfő leszögezte: az ellenzék közötti vitákat akkor kell majd újra kinyitni, ha Magyarország „újra tisztességes jogállam” lesz. Az atv.hu cikke szerint Gyurcsány Ferenc egy, az eseményen készült fényképet osztott meg a
Facebookon, melyhez azt írta: „Először együtt a teljes ellenzék.”
A Blikk megjegyzi: Szél Bernadett független képviselő a Facebookon arról számolt be, hogy Kövér László házelnök letiltotta a képviselők vendégeinek beléptetését a Parlamentbe, így a Momentum elnökségi tagja, Buzinkay György nem tudott bejutni az épületbe csütörtökön. Az Index az Országgyűlés Sajtóirodájának válasza nyomán arról ír, hogy egy házelnöki rendelkezés értelmében tegnap az Országház épületébe érvényes napi belépők kiadása szünetelt, a döntésről a frakciók az informatikai hálózaton keresztül előzetesen értesítést kaptak.
A Fidesz-frakció csütörtöki közleményében kiemelte, hogy az ellenzéki pártok a rendkívüli üléssel folytatták a színészkedést: nekik nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a „pillanatnyi politikai balhé” a fontos. Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa a kormánypártok képviseletében tegnap Budapesten azt mondta, „újra lebuktak” az ellenzéki képviselők, mert a saját maguk által kezdeményezett rendkívüli ülésnapról is kivonult egy részük. Arról is szólt: az ellenzék Soros György pénzéből erőszakos utcai megmozdulásokat szervez, és szintén Soros forrásaiból politikai aktivistákat fizetnek, akik rátámadnak a rendőrökre és a Parlamentre. Deutsch Tamás fideszes EPképviselő a Hír TV Magyarország élőben című műsorában úgy fogalmazott: egyáltalán nem lepi meg az ellenzék viselkedése, de fél évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy Gyurcsány Ferenc és a Jobbik közösen tesz esküt.
Az Origo a birtokába került dokumentum alapján arról ír, hogy december 30-án titkos megbeszélést tartottak a kormányellenes tüntetések szervezői Budapesten, hogy a január eleji demonstrációkról egyeztessenek. A lap szerint az iratból egyértelműen kiderül, hogy a tüntetések mögött szinte kizárólag Soros Györgyhöz köthető szervezetek állnak, de a megbeszélésen „a hazai bevándorláspárti ellenzék” is részt vett. A portál egy másik cikkében rámutat: Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke az Echo TV Napi aktuális című műsorában elismerte, hogy vannak titkos egyeztetések a tiltakozásokról. A 444.hu szerint a december végi ellenzéki megbeszélés „annyira volt titkos, hogy pár nappal korábban maguk a szervezők posztoltak róla egy képet a Facebookra”, a bejegyzésben a tüntetést szervező szervezetek neveit is közzétették. Az Origo később cáfolta a 444.hu által leírtakat, kiemelve többek közt: a Facebook-bejegyzésben semmi érdemi információ nincs a titkos egyeztetésről.
A hagyományos parlamenti politizálás véget ért – nyilatkozta Jakab Péter az Alfahírnek, hozzátéve: a kormányt innentől az utcán és az üzemekben lehet megbuktatni az ellenzék és a szakszervezetek összehangolt munkájával. Eközben Volner János elvtelennek nevezte az ellenzék azon részét, amelyik a túlóratörvénnyel szemben fogott össze. A Mi Hazánk politikusa úgy véli, az összefogást csakis a hatalomvágy motiválja. „Nem tekinthetjük sajtónak sem a közmédiát, sem a propagandagép többi elemét” – húzta alá az azonnali.hu-n megjelent publicisztikájában Buzinkay György. A Momentum elnökségi tagja rögzítette: „a propagandagép propagandistáit is el kell számoltatni. Bíróság elé kell állítani azokat, akik részt vettek az magyar demokrácia felszámolásában és a magyar függetlenség oroszoknak való kiárusításában.”
A kormány ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek tegnap este Szegeden. A Dugonics teret csaknem megtöltő tüntetők előtt Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az ellenzéki pártok összefogására van szükség az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon. A hvg.hu közli, hogy a demonstráció végén a szervezők polgári engedetlenségi akciókat hirdettek, egyelőre még nem meghatározott időben és helyeken. A Nyugat.hu arról cikkez: pénteken délután két, a „rabszolgatörvény” ellen tiltakozó tüntetés is lesz Szombathelyen. A hvg.hu arról is beszámol, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Facebookon közölte: megtiltotta a rendőrség a szombatra tervezett ceglédi tüntetésüket, mondván, hogy az nem politikai véleménynyilvánítás; a párt a vonatkozó határozatot is közzétette. A lap rámutat: a kommentelők arra hívták föl a figyelmet, hogy a rendőrség nem a tüntetést tiltotta meg, hanem az ügy elbírálását utasította el, mivel szerintük nem az ő jogosultságuk körébe tartozik. Az Index kiemeli: bár a Fidesz szerint karácsonyi ajándéknak szánták, még mindig a Kossuth téri karácsonyfa körül állnak azok a bizonyos szánkók, amelyek a kormányzati nyilatkozatokban „az ellenzéki randalírozások szimbólumaként” kerültek a sajtóba.
Sem a munkaadói, sem a munkavállalói érdekképviseletek nem kaptak visszajelzést arról, hogy bárkivel is aláíratták volna az új túlórakeretre vonatkozó szerződését – tudta meg a Magyar Idők. A lap által megkérdezett képviseletek nem tapasztalnak sztrájkhangulatot a dolgozók körében, a munkaadói oldal szerint egy országos munkabeszüntetés ráadásul kárt okozna a gazdaságnak, és ezzel végső soron a munkavállalók béremelése is veszélybe kerülhetne.
A túlóratörvény elfogadása, illetve az azt követő tüntetések után sem változott érdemben a Fidesz-KDNP támoga-
tottsága, míg a Jobbiké némiképp elmaradt a novemberi eredményekhez képest – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A Fidesz-KDNP a teljes népesség körében 35, a Jobbik és az MSZP 7, a DK 6, a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, illetve az LMP 3 százalékon áll, a Párbeszédre pedig 2 százalék szavazna. A biztos szavazók körében 50 százalékkal magasan vezet a Fidesz-KDNP – emeli ki a felmérés, hozzátéve: a pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya kismértékben csökkent. (MTI, ATV.HU, BLIKK.HU, HIRTV.HU, ORIGO.HU, 444.HU, ALFAHIR.HU, ECHO TV, AZONNALI.HU, PESTISRACOK.HU, HVG.HU, NYUGAT.HU, INDEX.HU, MAGYAR IDŐK)