A parlagfű szeptember közepén

life.hu

A Nyugat-dunántúli régióból Győr-Moson-Sopron megyében a lehullott csapadéktól függően alakul a tarlók gyomosodása, a csapadékosabb területeken, a tarlókon előfordul 30-40 cm-es virágzó parlagfű is.

A kukorica és napraforgó állományok fertőzöttsége a régióban jellemzően gyenge bár a napraforgóban az érés előrehaladtával megnőtt a közepesen fertőzött területek aránya. A szója területek fertőzöttsége is jellemzően gyenge. A tábla széleken a csapadékos időjárás miatt kapitális méretűvé fejlődött néhol a parlagfű, ami a fertőzöttség növekedésének az érzetét kelti. Az augusztusi szárazság miatt a tarlók művelését csak az augusztus 25-26 utáni esők után tudták volna folytatni, de ezt a kedvező időszakot a termelők inkább a repce vetésére használták ezért a tarlók fertőzöttsége nem csökkent jelentősen. A napraforgó betakarítása is elkezdődött a repce vetésével párhuzamosan mely némileg csökkentette a parlagfűvel fertőzött területek arányát. A betakarítás és a talajmunkák a szeptember első hétvégéjén megérkező kiadós csapadék miatt ismételten megtorpantak. A védekezések hatékonysága ilyenkor már többé-kevésbé megkérdőjelezhető, mivel megjelentek a terméses növények ezért a kaszálás a tárcsázás csak növények számát ugyan csökkenti, de közben már csak a talaj gyommag fertőzöttségét gyarapítja. A kamarai kollegák véleménye szerint a parlagfű is a 2-3 héttel előrébb van a fejlettségben az előző évekhez képpest. Az Országos Közegészségügyi Intézet Közegészségügyi Igazgatóság Levegő-higiénés Osztályának a tájékoztatása lapján: Szeptember első felében több napon át nagyon magas parlagfű pollen koncentrációt mértek Szeged, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Kecskemét, térségében, magas koncentrációt mértek a Nyugat és Közép-Dunántúli régiók városaiban. A száraz meleg időjárás következtében a parlagfű pollenkoncentrációja az Alföldön továbbra is sokfelé eléri a nagyon magas szintet, az ország többi részén jellemzően a közepes-magas tartományban alakul. (Forrás: antsz.hu/www.polleninfo.org/agroforum.hu)