„A paraszti társadalom felszámolása, 1947 és 1962 között” című kiállítás Pápán a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolában

A Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközép-iskola és Szakgimnázium Pápán. - A kép forrása: mezopapa.hu

Az Agrárminisztérium, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum által szervezett, a „Sorsfordítás. A paraszti társadalom felszámolása, 1945-1962” című kiállítása azzal a céllal indult útjára, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra a kevéssé ismert tényre, hogy a Kádár-korszak elején néhány év alatt a teljes agrártársadalmat belekényszerítették a termelőszövetkezetekbe.

A Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, mint az Agrárminisztérium fenntartásában működő intézmény is otthont ad a kiállításnak két hétig. A kiállítást egy rendhagyó történelemóra is kísérte a múlt hét elején, melyet Farkas Gyöngyi, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum történésze tartott a diákságnak.
Szalóky-Katóné László Mária az iskola könyvtáros tanára elmondta, a kiállítás szervezők egy csapatjátékra invitálták a végzősöket, hogy felmérhessék tudásukat a korról, a kiállításon látottakról, s a rendhagyó történelemórán halottakról. – Nyolc négy-négy fős csapat indult a versenyen, melyek között voltak hentesek, gazdák, mezőgazdasági gépész és vendéglátós tanulók is. A diákok a múlt héten a történelem tanáraik segítségével megtekintették a kiállítást, s azt egy rendhagyó történelemóra keretében fel is dolgozták – mondta el a tanárnő, majd hozzáfűzte, a vetélkedőt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum állította össze, olyan feladatokkal, amelyekhez szintén a tablókat megkeresve kapták meg a helyes választ. A vetélkedő feladatlapjait az iskola történelem tanárai javították ki, a legjobbak értékes nyereményekben részesültek. A nyereményeket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ajánlotta fel. Az első helyezettek könyvet és powerbankot vehettek át, a másodikak szintén könyvet és pendrive-ot, a harmadikak fülhallgatót és könyvet kaptak ajándéka – tudtuk meg a könyvtárostól. (Forrás: papa-ma.hu)

A kép bal szélén Papp Tamás, a Veszprém Megyei Közgyűlés és a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, A Veszprém Megyei Értéktár-bizottság és a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke – A kép forrása: kpe.hu

Papp Tamás, a Veszprém Megyei Közgyűlés és a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, A Veszprém Megyei Értéktár-bizottság és a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke: örömteli dolog, hogy a ma felnövekvő nemzedék ezen a kiállításon rendhagyó történelemóra keretében megismerkedhet azokkal a történelmi tényekkel, amelyeket a kádári kultúrpolitika mindig is igyekezett elrejteni a jövő nemzedékei elől. A falu és az ott élő népesség értékeire azonban előbb, vagy utóbb, de fény kell, hogy derüljön. Csak a tulajdonosi jogaiba visszahelyezett parasztság jelentheti a vidéki kistelepüléseken élő népesség megmaradását. Nagyon fontos, hogy a vidéki kisemberek szorgalmas és odaadó munkája teremti meg a magyar mező- és élelmiszergazdaság versenyképességét. Ehhez motiváció kell. A legjobb motiváció a tulajdonosi érdekeltség. Ezért a mezőgazdasági kistulajdonok értéktelené tétele nem járható út. A járható út a kistulajdonosok termelési célú gazdasági szövetkezései a mező- és élelmiszergazdasági beruházások megvalósítására, valamint a rövid ellátási láncú, helyi élelmiszer-kiskereskedelem termelői tulajdonú hálózatának a kialakítása. Mindez, tehát – a magyar parasztság tulajdonosi jogaiba történő visszahelyezése, a gazdálkodáshoz szükséges eszköz-rendszer biztosítása és a saját értékestés lehetőségeinek a megteremtése – együtt adja meg azt a teljes körű rehabilitációt, ami mindenképpen szükséges, a jövő versenyképes magyar agrár- és élelmiszergazdasága érdekében is, és azért is, hogy az 1947 és 1962 között okozott súlyos károk végleg felszámolásra kerüljenek. A magyar vidék a jövő záloga, a falunak megmaradni és fejlődni kell. (KPE)