Jelentős mértékben megemeli az inflációt az orosz–ukrán háború Európában, a kontinens recesszióba zuhanhat idén – mondta el a Portfolionak adott interjújában Pozsár Zoltán, a Credit Suisse vezető globális stratégája. A nyugati szankciók kontraproduktívak: azok rövid távon is fájni fognak Európának, hosszú távon pedig az euródollár dominanciáját kérdőjelezhetik meg.
Pozsár Zoltán szerint az energiaárak elszállása miatti inflációs nyomás olyan erős lehet, hogy a jegybankoknak – kamatemelés és mennyiségi szigorítás helyett – újra pénzt kell majd nyomtatniuk, hogy kisegítsék az állampolgárokat közvetlenül támogató kormányokat. A szakember szerint a nyugati szankciók kontraproduktívak: azok rövid távon is fájni fognak Európának, hosszú távon pedig az euródollár dominanciáját kérdőjelezhetik meg, és segíthetik a kínai központú pénzügyi rendszer felemelkedését.
Történelmi pillanatokat élünk, és Magyarországnak is oldalt kell választania. Pozsár szerint Magyarország – Matolcsy György korábbi céljai szerint – megpróbálhat ebben a helyzetben egy új pénzügyi központtá válni, ilyen zavaros időkben ugyanis bármi megtörténhet.
Az orosz–ukrán háborúra adott piaci reakciókra kitérve elmondta, hogy érdekes a piac reakciója, ugyanis nem az a helyzet, mint amikor 1973-ban az OPEC elzárta a csapokat. A jelenlegi piaci reakció nem közvetlenül az agresszió, hanem a nyugati szankciók miatt van. De a szankciók a nyersanyagok kereskedelmére nem is terjednek ki, a Gazprombank például továbbra is ott van a SWIFT-en.
| Pozsár Zoltán a New York-i Credit Suisse vezető globális pénzpiaci stratégája. Egyetemi tanulmányait Pécsett, Svédországban, Londonban, Szöulban és Washingtonban folytatta. Korábban dolgozott a New York-i Fednél, az amerikai pénzügyminisztériumnál, valamint a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) is. Az árnyékbankrendszerről szóló kutatásai világszinten elismertté tették. |
A nyersanyagokat érintő szankciók komoly pénzügyi és árstabilitási problémákat okozhatnak Nyugaton is, ezért ott úgy gondolkodhattak, hogy a szankciók ezeket nem érintik.
Ehhez képest az történt, hogy a privát szféra önmagát szankcionálja: nem akarnak semmilyen Oroszországból származó nyersanyaghoz még hozzáérni sem, mert nem akarnak a következő Marc Rich lenni.
Persze a háború geopolitikai hatása jelentős, és irtó gyorsan beindultak a szankciók is, de a piac nem a jegybanki tartalékok befagyasztása, és nem is a bankok SWIFT-ről való lekapcsolása miatt mozog, hanem a nyugati magánszektor önszankcionálása miatt. A piacon szétváltak az orosz és nem orosz nyersanyagok, és gyakorlatilag emiatt vannak most a margin call-ok.
A rövid távú hatások között megemlítette, hogy nagy az esélye, hogy a nyersanyag-kereskedők, nyersanyag-felhasználók egy része fizetésképtelen lesz, jelentősen nőtt a partnerkockázat is. Összességében a pénzügyi stabilitás terén nagyon megnőttek a kockázatok.
Az olajársokk pedig egyenesen az 1973-ashoz hasonlítható, az összes nyersanyag ára emelkedik.
És még egyszer: ez nem azért van, mert az oroszok elzárták a csapot, hanem azért, mert a Nyugat saját magát szankcionálja. De a dolog ennél komplexebb, és a háborúnak további hatásai is lehetnek. Vegyük például Németországot, amely elkötelezett a zöld energiára való áttérésben. Ha szélturbinát akarnak, ahhoz acél és beton kell, ha megnövelik a hadi költekezést, ahhoz szintén acél kell. A zöld átmenetnek tehát középtávon is inflációs hatása van, rövid távon a búza, energia, műtrágya szintén mind hozzájárulnak az infláció emelkedéséhez. Ráadásul egyre gyakoribb érv, hogy az árak elszállása miatt szükség lesz közvetlen fiskális transzferekre – és az megint csak inflációs hatású.
Azt, hogy ebből a helyzetből Európában hogy nem lesz sokkal magasabb infláció, magasabb hozamok és sokkal gyengébb euró, azt nem tudom elképzelni.
– Ha itt valóban önszabályozásról van szó, és van benne egy kis piaci hiszti, akkor nem gondolja, hogy idővel – ha a szankciók nem szigorodnak – a piaci is elkezdi elfelejteni a háborút?
– Minden, amiről eddig beszéltünk, nem arról szól, hogy mit hoz a jövő, hanem arról, hogy mi történt eddig. A jelenlegi piaci folyamatokban alapvetően az ijedtség van benne, de az ijedtség erejét egyáltalán nem szabad alábecsülni – a JP Morgan szerint például az olaj elmegy 200 dollárig. Nézzük meg, hol vannak a dízelárak Európában, ami a fuvarozókat közvetlenül érinti.
A félelemmel kapcsolatban mindig fel kell tenni a kérdést, hogy a rossz forgatókönyv mekkora részét árazták már be – és ez ma még biztosan nem 100%.
Gondoljunk bele: ha tűzszünet van, akkor mi történik? Mindenki kereskedhet az orosz nyersanyagokkal egy hét aggodalom és elzárkózás után? Szerintem nem, mert az orosz nyersanyag egy jó ideig nemkívánatos eszköz lett a piacon, és ebből egyelőre nincs visszaút. Minden jel arra utal, hogy a nyersanyagok kereslete a következő időszakban nem fog csökkenni (vagy épp nőni fog), miközben a kínálat visszaesik.
Ez egy nyersanyag-krízis: nem az a helyzet, hogy a jegybank vesz állampapírokat vagy jelzáloglevelet, mert az senkinek nem kell. A jelenlegi helyzetben egyedül az jelentene megoldást, ha egy állami szereplő vásárolna és töltené be az rést az orosz és nem orosz nyersanyagok kereslete között. A nyugati jegybankok ezt nem tudják megtenni, mert az ő vezetőik döntöttek a szankciókról. A nagy piaci szereplők meg sem merik érinteni az orosz nyersanyagot. Ha pénzügyi stabilitási problémák adódnak az egekbe szökött árak miatt, azt a nyugati jegybankok tudják ugyan pénznyomtatással korrigálni, de az csak a tüneti kezelés lenne.
A probléma maga az, hogy a kereslet elválik a kínálattól. Ebben az esetben kell egy állami szereplő, aki felvásárolja a nyugatiak által nem kívánt orosz nyersanyagot, és visszacirkulálja a globális gazdaságba, és ezt csak Kína tudja megcsinálni. A kérdés csak az, hogy milyen áron és mikor: amikor az olaj 130 dollárba kerül, vagy amikor 200-ba? Akkor, amikor egy nagy amerikai bank bedől a partnerkockázat miatt, vagy azelőtt? A kérdés, hogy kinek hol van a fájdalomküszöbe. A szankciókat például lehet, hogy addig fogjuk tolni, amíg az infláció nem válik politikai problémává otthon.
Szerintem ezt nem gondolták végig Nyugaton rendesen.
Gondoljunk bele, Oroszország idén 200 milliárdos többlettel zárhat, hiszen mi még mindig fizetünk a gázért. Eközben az importjuk minimális lesz, hiszen senki nem akar nekik semmit eladni. Azt gondolom, hogy később visszatekintve, amikor a könyveket a mai helyzetről megírják, nagy öngólról fognak beszélni. Azt mondja majd a Nyugat a jövőből visszatekintve a mai lépésekre, hogy máshogy kellett volna csinálnunk. Óriásik a gazdasági és pénzügyi stabilitási kockázatok, amelyeket még nem is látunk.
A francia választások előtt biztosan nem blokkolja Európa az energiabehozatalt Oroszországból. Magyarország a gázszerződéssel jól járt, de Nyugat-Európában ilyen nincs, és ha a franciák a választás előtt nem kérnek az orosz olajból, akkor annak hatása lesz a választásra. Európában nincs esély arra, hogy legyen egy egyesült fellépés.
Nem szabad elfelejteni, hogy Európa – Amerikával ellentétben – nem tudja nélkülözni az orosz földgázt és kőolajat.
Az inflációra kitérve elmondta, hogy voltak okok, ami miatt logikus volt feltételezni, hogy csökken majd az infláció, de a háború alapvetően megváltoztat mindent.
Nézzünk egy egyszerű példát: ahhoz, hogy tojás legyen, kell csirke. A csirkének állandó hőmérséklet kell, amihez energiára van szükség. A csirkének ennie is kell, ehhez búza kell Ukrajnából, a búzához pedig műtrágya kell Oroszországból. Ha mindez megvan, kész a tojás. A tojást ezután el kell szállítani, de nincsenek sofőrök, a dízelárak pedig az egekben vannak. Persze a jegybankok által figyelt maginflációs mutató ebből semmit nem ragad meg, mert abból kihagyják az energia- és élelmiszerárakat, de a problémát ma nem a maginfláció emelkedése okozza. Arra is hatni fog a helyzet, de a mai kérdés ennél sokkal egyszerűbb: fázol-e otthon és tudsz mit enni, vagy nem?
Ez ezerszer rosszabb, és erre a jegybank nem igazán tud választ adni. Nem helyes, ha valaki ebben a helyzetben kamatot emel, hogy megfékezze az inflációt, hiszen például a Fednek célja a teljes foglalkoztatottság elérése is. Jobb, hogy ha fél kenyér van az asztalon, mintha egyáltalán nincs kenyér. A munkahelyek feláldozásával nem szabad megfékezni az inflációt, ezt egyik jegybank sem fogja meglépni, és a piac kamatemelési várakozásait én nem is hiszem el.
A részvénypiacok esni fognak, a hozamgörbék meredekebbek lesznek – minden annak a függvénye, hogy hova mennek a nyersanyagárak. Ha a gázt elzárják, vagy történik egy baleset Ukrajnában, esetleg egy szabotázs, az komoly hatással lenne a német iparra.
Ezek nem kis valószínűségű események. Egy ilyen fejlemény Magyarországra is nagyon káros lenne a beszállítói láncok miatt.
A jegybank jelenleg semmit nem tud tenni, a problémára kül- és geopolitikai választ lehet adni. A jegybank szerepe most alapvetően háttérbe szorul: 2008 és 2020 a kereslet visszaesését hozta, amelyet orvosolni lehetett monetáris és fiskális eszközökkel. Most kínálati válság van, arra pedig nincs jegybanki válasz. Ne is a jegybankok szemszögéből közelítsük meg a dolgot.
A helyzeten a nyersanyag- és energiaszükségletek biztosítása javíthat, és független szereplőként mondom, hogy a nyersanyag- és energiaellátás biztosítására kötött megállapodások jelen helyzetben briliáns döntésnek tekinthetők. De a jegybankok tehetetlensége nem jelenti azt, hogy az ország nem próbálhat meg tenni valamit. Magyarországnak volt korábban törekvése arra, hogy mi legyünk Kelet-Közép-Európa Svájca, hasonlókban akár manapság is lehetne gondolkodni. Az átalakuló globális pénzügyi rendszerben talán lehet keresnivalónk.
Forrás: portfolio.hu, hirado.hu
