A nemzeti szellemű NAT kiváltotta az ellenzék támadásait.

MTI, Fotó: Ujvári Sándor

A KPE határozottan támogatja a nemzeti szellemű oktatás megerősítését. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a történelem oktatása során mind a magyar, mind a nemzetközi történelem tekintetében az igazságot és a valóságot a magyarok szemszögéből tudja értékelni. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a magyar irodalomról olyan nyilatkozatok jelentek meg ellenzéki lapokban, amelyek minden tárgyilagosságot mellőzve csak a magyar-gyűlöletet sugalmazzák. Még szomorúbban vettük tudomásul, hogy a saját oldalunkról is megjelentek olyan nyilatkozatok, amelyek azt sugallják, hogy hajlandók lennénk a meghátrálásra.

Meggyőződésünk, hogy alapvető nemzeti értékeink esetében nincs helye a legkisebb hártaarcnak sem. (kpe)

 

Útlezárással tiltakoztak az új NAT ellen, és újabb intézmények is kifejezték a nemtetszésüket

Az atv.hu arról számol be, hogy félpályás útlezárással tiltakoztak az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen a fővárosi Széll Kálmán téren. A tüntetők közös szavalással és transzparensekkel demonstráltak.

A 444.hu arról cikkez: az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tantestülete közölte, hogy több hazai tantestülethez csatlakozva tiltakozik az új NAT tartalma és bevezetése ellen. Azt írták: „felszólítjuk az Emmi-t és a kormányt, hogy álljon el az új NAT szeptemberi bevezetésétől, és kezdjen társadalmi egyeztetést egy korszerű, a jövőt szolgáló NAT elkészítéséről”. A budapesti Szent István Gimnázium tanárai nyílt levelükben úgy fogalmaztak: „Tiltakozunk a NAT sugallta elavult szemlélet miatt, sérelmezzük, hogy a bevezetést nem előzte meg széles körű szakmai konzultáció, elfogadhatatlannak tartjuk a tanári szabadság további csökkentését és a helyi struktúrák figyelmen kívül hagyását.” Mindeközben élőképpé álltak össze a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai, és azt rakták ki az iskola udvarán: „NO NAT” – közli a hvg.hu. A lap arra is kitér: a „NAT 2020 Nem” petíciót kedd reggel 8 óráig megközelítőleg húszezren, az ellenpetíciót, a „NAT 2020 Igent” több mint 17 ezren írták alá.

24.HU, HVG.HU, ATV.HU, 444.HU