
A németek szerint Berlinnek ragaszkodnia kellene az antimilitarizmushoz, és már elegendő segélyt adtak Kijevnek. Felmérés szerint ugyanis Ukrajna további katonai támogatása és a menekültek befogadása egyre kevesebb támogatottságot tud maga mögött.
Németországban általános a katonai beavatkozásokkal szembeni ellenszenv – derült ki a Washington Post által elvégzett közvéleménykutatásból.
Miközben a válaszadók többsége – 91 százalék – szimpátiáját fejezte ki Ukrajna iránt, addig több mint felük – 54 százalék – úgy vélte, hogy az ország már eleget – 37 százalék – vagy éppen túl sokat – 17 százalék – segített Ukrajnának katonai, illetve humanitárius területen.
Az amerikai lap összesen négy területről kérdezte a németeket. Az Oroszország elleni szankciók szigorításáról, a katonai támogatás növeléséről, az ukrán menekült befogadásáról, valamint Ukrajna NATO tagságáról.
Míg a megkérdezettek körülbelül egyharmada ellenezte az egyes politikákat, azok, akik támogatásukat fejezték ki, nem voltak különösebben lelkesek, és az ország korábban szocialista keleti és nyugati része között élesen megoszlottak a vélemények – írja a Washington Post.
A keletnémetek több mint fele – 52 százalék – ellenezte az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás növelését, míg a nyugatnémeteknek csak 27 százaléka.
Az újság rámutatott, hogy még a NATO által jóváhagyott beavatkozások is, amelyekhez Berlin korábban csapatokat és erőforrásokat biztosított, a német polgárok körében a közvélemény támogatásának rövid időszaka után rendkívül népszerűtlennek bizonyultak.
Berlin azonban ennek ellenére is Ukrajna Kijev egyik legjelentősebb támogatója a fegyveres konfliktusban. Többek között önjáró lövegeket, légvédelmi rendszereket és egyéb páncélozott harcjárművet is szállított a háborúban álló országnak. Ugyanakkor több olyan hír is a napvilágot látott, és több politikus megfogalmazott olyan aggályokat, miszerint Németország a saját fegyveres erejének rovására fegyverzi fel az ukránokat.
Forrás: hirado.hu