A német soros elnökség kiemelt témája lesz az EU-s menekültügyi rendszer reformja

Fotó: tankonyvtar.hu

A Polgári Kisgazdák üdvözlik, hogy végre meghallgatásra került Magyarországnak az az álláspontja, hogy a migráció kérdésében a döntést a szuverén országoknál kell hagyni. (kpe)

Kiemelt téma lesz az EU menekültügyi szabályozásának reformja a júliusban kezdődő német soros EU-elnökség idején – fogalmazott a német külügyminiszter vasárnap. Heiko Maas a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban kijelentette: nagyjából minden második tagállam lehet nyitott menedékkérők befogadására, de a többiek is felelősséggel tartoznak a közösség iránt. Ennek az elvárásnak úgy kell megfelelniük, hogy küzdenek a menekülésre késztető okok felszámolásáért, a korábbinál több pénzt fordítanak a menekültügy területére, és erőfeszítéseiket részben az EU-s keretek között fejtik ki – jelezte. Az interjúban Heiko Maas kétszer is kifejtette, hogy Németország nem várja el valamennyi tagállamtól menedékkérők, menekültek befogadását.

MTI