A munkaadói és a munkavállalói oldal is nyitott a béremelésre

Fotó: Shutterstock

A munkaadói és a munkavállalói oldal egyaránt nyitott a többlépcsős béremelésre, amelynek lehetősége a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról folyó tárgyalás szerdai fordulóján vetődött fel, a kormány a hétfői kormányülésen vizsgálná meg a felek javaslatait – mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülése után az egyes oldalak képviselői az MTI-nek.

Mindkét fél megerősítette, hogy jövő héten kedden folytatódnak a bértárgyalások. A Népszava szerint Kordás László azt javasolta, hogy adjon átmeneti támogatást a Dunaferrnek a Gazdaságvédelmi Alapból a kormány a bérek időben történő kifizetéséhez. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke jelezte, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt ígérte, munkaügyi ellenőrzés fogja kivizsgálni a cégnél történteket, a kormány pedig felkérte az illetékes minisztert is a Dunaferr ügyének vizsgálatára.

MTI, NEPSZAVA.HU