A mezőgazdaságnak lépést kell tartania a nemzetgazdaság többi ágazatával

Fotó forrása: agrofórum.hu

Örvendetes hír, hogy az MNB megint osztalékot fizet a költségvetésnek és hasonlóan fontos az is, hogy az ÁSZ aggódik, hogy az államadósság túlzottan csökken és így nő a növekedési kockázat lehetősége.

A május 26-i választás arról is szól, hogy a Fidesz-KDNP Európai Uniós képviselete – bármilyen frakcióban legyenek is – kellő súllyal és eréllyel tudja képviselni a magyar érdeket, így a mezőgazdaság érdekeit is. (TKB)

 

Az MNB megint osztalékot fizet a költségvetésnek

Budapest, 2017. október 18.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, miután expozét tartott az MNB 2016-os üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. október 18-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Az ellenzék részéről folyamatos támadás éri az MNB vezetését, elsősorban annak elnökét. A támadások alaptalansága évről évre bizonyított. El kell gondolkodni azon, hogy melyik intézménynél dolgoznak jól, ahol pénzt követelnek a költségvetéstől, vagy ahol befizetnek. A balliberális időkben az MNB vezetése folyamatos hiányokkal küszködött, a Matolcsy vezette MNB folyamatosan befizetéseket teljesít. (kpe.hu)

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018. évi eredménye 47,8 milliárd forint volt, így a 2013 óta megkezdett ciklust folytatva a jegybank a tavalyi évben is nyereségesen működött – olvasható az MNB közleményében a Portfolio szerint. Az MNB Igazgatóságának döntése értelmében a jegybank a 2018. évi nyereségével kiegészített eredménytartalékból 50 milliárd forintot osztalékként befizet a központi költségvetésbe, így a 2016. évben fizetett 50 milliárd forint után újra jelentős költségvetési többletforrást biztosít az államháztartásnak – emeli ki a portál. Az Igazgatóság úgy ítéli meg, hogy a jegybanki eredménytartalék immár fedezetet jelent az esetlegesen felmerülő kockázatokra, és hosszabb távon is biztosítja, hogy a költségvetésnek ne keletkezzen térítési kötelezettsége a jegybankkal szemben. PORTFOLIO.HU

Az ÁSZ aggódik, hogy az államadósság túlzott csökkenése a növekedési kockázat lehetőségét is felveti.

A bruttó külső államadósság-mutató túlzott növekedése sérülékenységi, a túlzott csökkenése növekedési kockázatot hordoz magában – összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb, a bruttó külső adósság és az államadósság finanszírozásának kapcsolatáról készített elemzésének következtetéseit. Az ÁSZ szerint a külső sérülékenység mérséklődése érdekében a háztartások magas szintű megtakarítási hajlandóságának fennmaradása, valamint a dinamikus gazdasági növekedés fenntartása szükséges. MTI

A Polgári Kisgazdák szerint az legyen a magyarok legnagyobb gondja, hogy növekedünk és csökken az államadósságunk. Az ÁSSZAL abban egyetértünk, hogy az egyensúly fenntartása a kedvező és tartósan megmaradó gazdasági növekedésnek biztos alapja kell legyen. Szeretnénk többet tenni a következőkben azért, hogy az ipar kiemelkedő fejlődéséhez a mezőgazdaság is csatlakozzon. Január és február hónapban az ipar kiemelkedően teljesített. A mezőgazdaságnál mutatkozó aszálykárok, az uniós támogatások körüli bizonytalanságok sürgős elhárítására van szükség annak érdekében, hogy a termelési kedv töretlen legyen.

Ismételten leszögezzük, hogy: A május 26-i választás arról is szól, hogy a Fidesz-KDNP Európai Uniós képviselete – bármilyen frakcióban legyenek is – kellő súllyal és eréllyel tudja képviselni a magyar érdeket, így a mezőgazdaság érdekeit is.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy miközben az iparban a mutatkozó jogi akadályokat kellő gyorsasággal minden időben elhárítottuk, a mezőgazdaságnál az elmúlt évtizedben a folyamatok időnként elmaradtak a jelentkező igényektől. Beszélünk a kedvezőtlen birtokszerkezetről, a közös tulajdonok rendezéséről, a támogatási rendszer alakításáról, de egyenlőre a társas gazdálkodás, a szövetkezés ügyében még a kellő előkészületeket is csak várjuk.

A Polgári Kisgazdák készen állnak a mennél előbb megvalósításra kerülő törvények előzetes megtárgyalására. (TKB)