A megmaradás zálogának kövét tették le Nyírvasváriban

Fotó: Bakos Zsolt

A közel 2000 lelkes nyírségi község óvodáját bővítik tornaszobával és kiszolgálóhelységekkel, ezzel párhuzamosan egy újabb szárny hozzáépítésivel bölcsődéje is lesz a településnek. A beruházást még 2014-ben tervezték el, a megvalósításra most kerül sor.

A ma elhelyezett alapkő a jövő alapja – akár a megmaradás zálogaként is lehet rá tekinteni, hiszen a legfontosabb tulajdonságok, amelyek az ember sorsát meghatározzák, az élet első ezer napjában dőlnek el. És ha a kisgyermekek ekkor nem kapnak meg mindent, alig lesz esélyük egészséges felnőtté válni – fogalmazott a mai alapkő-letételen Nyírvasvári polgármestere, Szép Szabolcs Attila.

Azok a gyerekek, akik a most megépülő, megújuló falak között cseperednek fel, Nyírvasvári jövőjét képviselik” – jelentette ki.

A polgármester a beruházásról szólva elmondta, hogy a meglévő közel 460 négyzetméteres óvodai épület 443 négyzetméteres résszel bővül, torna- és nevelői szoba és kiszolgáló részek épülnek. A beruházás révén a régi épület energetikai korszerűsítése is megtörténik. A bölcsőde 12 férőhelyes, 246 négyzetméteres épületszárny lesz a hozzákapcsolódó kiszolgáló helységekkel együtt.

Dr. Simon Miklós, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője az alapkőletétel kapcsán rámutatott, hogy Nyírvasváriban a Fidesz-KDNP kormány a lakosoktól átvállalta a településen megvalósult szennyvíz-beruházás lakossági önrészét, azaz a lakosoknak egy forintjukba sem került ez a beruházás. A képviselő úgy fogalmazott, hogy ez jelentős lökést adott a településnek a többi fejlesztés megvalósításhoz.

Szerinte nem igazak azok az állítások, hogy a kormány nem foglalkozik a vidék fejlesztésével, erre nagyon jó példa Nyírvasvári is. A mostani beruházás révén a lakosok ugyanazt a szolgáltatási színvonalat kapják, mint például a Nyírbátorban élő családok – jelentette ki.

Hazánk gazdasági fellendülésének köszönhetően egyre nő az igény az óvodai és bölcsődei helyek iránt, hisz a szülők a gyermeknevelés mellett az egyre bővülő munkaerő-piacon találják meg a számításukat. Eddig nagyon sok településen ennek akadálya volt, hogy nem volt elég óvodai-bölcsődei férőhely. A férőhely fejlesztését célzó program elindítása óta országosan már több mint 16 ezerrel nőtt a bölcsődei, 9200-zal pedig az óvodai helyek száma.

A kormány több mint 100 milliárd forintos támogatást biztosít a két intézménytípus befogadóképességének bővítésére, az épületek felújítására és rekonstrukciójára. Jelentős fejlesztés zajlik évek óta ezen a területen megyénkben is.

A bővítés a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatai révén közel 217 millió forintból valósul meg.

Fotó: Bakos Zsolt, Forrás: FrissMédia-