A Kormány a népességcsökkenés megállítását elsőrangú célnak tekinti

A kép forrása: kiskunhir.hu

Hat millió főre csökkenhet Magyarország népessége – írja a hvg.hu

A fentebbi írás számos megállapításával nem tudunk egyetérteni. A Polgári Kisgazdák látják, hogy a népességfogyást csak anyagi eszközökkel nem lehet megállítani. Annak érdekében, hogy a gyermekek megszülessenek, olyan összetett és széles támogatottságot bíró programra van szükség, amely az anyagi eszközök mellett a gyermekeket vállaló fiatalok jövőképét is kedvezően változtatja. Magyarul: erkölcsi fordulatra is szükség van. (Forrás: Dr. Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő – Kisgazda Polgári Egyesület – országos elnök)

Dr. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület Országos elnöke – A kép forrása: kpe.hu

Hvg.hu: Hiába tesz meg mindent a kormány, 2001-től 2017-ig már a 400 ezer főt is meghaladta a népességfogyás – legalábbis ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének Demográfiai portré 2018 című tanulmánykötetéből. A legrosszabb forgatókönyv szerint 2070-re hatmillió magyar élhet az országban. Közben az elmúlt években stagnált a születésszám, pedig a gyermekvállalási kedv növekedett. – A rendszeresen publikált kötetben megvizsgálják többek között a párkapcsolat, a házasság, a válás, az idősödés, a halandóság, az egészségi állapot, valamint a külső vándorlás kérdését is. Az utolsó fejezet pedig a népesség szerkezetéről és jövőjéről szól. A korábbiakkal ellentétben idén már nem a rendszerváltástól, hanem a 2000-es évektől tekintették át a szerzők a változás trendjeit.Külön aktualitást ad az idei Demográfiai portrénak, hogy a kormány bejelentette, nemzeti konzultációt indít a családok védelme érdekében. Alaptörvénybe emelhetik, hogy a család az anyából és apából áll, tehát az azonos nemű párokat kizárnák az örökbefogadásból; kétharmados többség dönthet a családtámogatásról; támogatást kaphatnak a fiatal házasok és anyák. Előbbi csoportnak akár 5-10 milliós kamatmentes kölcsön is járhat. A legalább három gyermeket nevelő anyáknak pedig tényleg jöhet az szja-mentesség. Cél az is, hogy miden lehetséges eszközzel megakadályozzák a népességfogyást.