A kormány a kis- és középvállalkozásokért – Segítséget kapnak azok is, akik nem voltak jogosultak bértámogatásra

Fotó uzletem.hu

Segít a kormány azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, amelyek-akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra – jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleményében.

Az államtitkár közölte, a garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók. Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást.

A koronavírus miatt, az emberi élet és egészség védelme érdekében szükségessé vált veszélyhelyzeti intézkedések különösen nagy terhet róttak a működésük szüneteltetésére kényszerült szektorokra.

A vállalkozások nagyobbik hányadának talpon maradását, a munkahelyek megőrzését érdemben segítette az ágazati bértámogatás.

Az alkalmazott nélkül működő mikrovállalkozásoknál, önfoglalkoztatóknál azonban ez az eszköz nem kompenzálhatta a bevételek elmaradását. A kormány ezért úgy döntött, hogy 219 ezer forintos egyszeri támogatást nyújt a korábbi korlátozásokban érintett 100-120 ezer önfoglalkoztatónak, mikrovállalkozásnak – tették hozzá.

Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak híján nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni.

Az egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelem hamarosan elérhető lesz a kormányzati honlapon és a munka.hu oldalon. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig.

Schanda Tamás hangsúlyozta: „a kormány a május végén lezárult bértámogatási programokkal idén már több mint 200 ezer munkahely megőrzését segítette. Június elejétől szélesebb körben vehető igénybe a Vállalatok munkaerő támogatása, amely egy álláskereső foglalkoztatását fél éven át összesen akár 600 ezer forinttal ösztönözheti.

A statisztikai adatok szerint tartósan több mint 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a hazai munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb Európában, a járványhelyzet ideje alatt a korábbival lényegében azonos ütemben, folyamatosan emelkedtek a keresetek. Bebizonyosodott tehát, hogy a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért közös eredményeink a vírusválság ellenére is fenntarthatók”.

Forrás: MTI, hirado.hu