A Komárom-Esztergom megyében fekvő Kocs településen megújult a Református Iskola

A megújult Református Iskola. - A kép forrása: wikipedia.org

Istentisztelettel ünnepelték Kocson a Vincze Imre Református Általános Iskola felújítását és átadását. Pénteken a református templom padsorainak nagy részét a helyi általános iskola pedagógusai és diákjai töltötték meg.

Hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg ugyanis az oktatási intézmény felújítását. Hogy ennek a beruházásnak a megvalósulása a helyi közösség életében mennyire fontos és örömteli esemény, az is jelezte, hogy a főtiszteletű Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke tartotta az istentiszteletet, megköszönve mindazok támogatását, segítségét, akik az iskola korszerűsítéséből kivették a részüket. Majd, az igehirdetést követően Baranya Laura tanuló mondta el Reményik Sándor: Templom és iskola című költeményét. A vers refrénje – „Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” – még sokáig ott „bujkált” isten házának falai között. Ezután Simon László polgármester osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. A Területi és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, uniós, önkormányzati és egyházi támogatással sikerült megoldani a Vincze Imre Református Általános Iskola energetikai korszerűsítést. A sikeres TOP-os pályázatból csaknem 140 millió forinthoz jutott az intézmény, ehhez az összeghez az önkormányzat további 50 milliót tett hozzá, a református egyház pedig még „megtoldotta” 14 millió forinttal. – Elkészült a felújított épület, reméljük, a diákok örömmel használják majd – hangsúlyozta a község vezetője, majd hozzátette azt is: – A több mint 200 milliós forintos fejlesztés a lehető leghasznosabb, hiszen befektetés a jövőbe. Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy rendhagyó módon egy templomban gyűltünk össze, holott egy önkormányzati intézmény korszerűsítéséről van szó.
– De ez egyben egy szövetség, egy együttműködés is az egyház és a település között – fogalmazott a politikus. – Éppen ezért nem egy projektet zárunk le, nem egy beruházást fejezünk be, hanem hálát adunk. A református egyház – legyünk bátrak kimondani – hazánkban iskolalapító és fenntartó küldetést vállal. Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke egyebek mellett azt emelte ki, jó érzés azt tudni, hogy a beruházás megvalósulását a pályázati forrásokon túl anyagilag többen is felkarolták. Az istentisztelet után az ünneplők átsétáltak az iskolához, és a nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadták a diákoknak megújult intézményüket. (Forrás: Hírstart: Komárom-Esztergom megye hírei)

Boros Gyula, a Kisgazda Polgári Egyesület Komárom Megyei Szervezetének elnöke. – A kép forrása: kpe.hu

Boros Gyula, a Kisgazda Polgári Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének az elnöke: a Polgári Kisgazdák nagy örömmel tapasztalják, hogy a Területi és Településfejlesztési Operatív Program keretében, uniós, önkormányzati és egyházi támogatással sikerült megoldani a Vincze Imre Református Általános Iskola energetikai korszerűsítését Kocson. Fontos és országos feladat az alapfokú oktatás feltételeinek a korszerűsítése. A kistelepüléseken élő gyermekek számára esélyegyenlőséget kell nyújtani a továbbtanuláshoz, miközben nem szabadna megfeledkezni a gyermekek tíz esztendős életkora fölött az alapfokú mezőgazdasági oktatásáról sem. (KPE)